(Egy 83 éves néni kilakoltatása okán íródott)
Na figyeljetek, ti alja nép!
Nektek elég a szentbeszéd.
Nyomort nyomorral bélelünk,
Mert ugye, mi sohasem tévedünk…
Elég némi kis konc-kolonc,
Kenyérrel, cirkusszal vánszorogsz,
Hisz világ bohóca lett neved,
Hogy nagy lennél máig elhiszed.
Pedig letépték szárnyadat,
Lelked már halódó húscafat…
– De higgy Nekünk, billoggal légy szabad,
Mi már rég tudjuk, rabszolga vagy!
Higgyél csak, addig Mi ténykedünk,
Minden titkodra rálelünk.
Faggatnak negédes közhelyek,
Ja! Hogy az alvégen éhesek…?
No sebaj! Mi duplán jóllakunk,
Már jövőitekre alkuszunk…
Ha lázongtok? Irány a híd alá,
A nyomor elkísér bárhová.
Közben a hangszórók hangosak.
A célfotó éledő indulat.
– Mit rontjátok még itt a levegőt?!
Várnak rátok a temetők….
