– Csak ennyi lesz?
– Csak ennyi.
– A biztonság kedvéért azért átnézem még egyszer.
– Nem szeretném feltartani a sort. Sokan várnak itt a pénztárnál.
– Ennyit azért tudnak várni.
– De mindenki engem néz.
– Mert felismerték. Akkor van tíz deka hús nélküli parizer, egy darab narancs, két csomag ropi, és egy joghurtos ivólé.
– Az egyik ropit, ha nem gond, itt hagynám.
– Biztos?
– Félek, hogy nem fogyna el nálunk. Akkor meg minek pazaroljunk?
– Rendben. Akkor számolhatok?
– Bocsánat, a joghurtos ivólevet sem vinném végül.
– De az most akciós.
– Hát, azt akkor is luxusnak tartom.
– Most ötven százalékkal olcsóbb. Így csak hetven forint.
– Talán majd máskor. Esetleg a születésnapomon.
– Nem tudom, látta-e áruházunk reklámújságját, de a joghurtos ivólé megvásárlásával két személy részére jegyeket nyerhet valamelyik légitársaság járataira.
– Nem tudtam erről. Nem szoktam propagandát olvasni.
– Mi legyen akkor? Kéri az ivólevet?
– Még annyit hadd kérdezzek: melyik légitársaság jegyét nyerhetem?
– Sajnos ezt nem írják. De szerintem fapados járat lehet.
– Megnyugtató hír, mert csak azzal vagyok hajlandó utazni, persze nagyon ritkán. Az is rettentően drága nekem. Esetleg meg tudná kérdezni a kollégáitól?
– Ők sem tudják.
– De kár. Akkor mégsem viszek joghurtos ivólevet.
– Bizalomkártyája van?
– De jó, hogy rákérdezett! Van, persze, hogy van. El sem indulok anélkül.
– És göngyöleget váltott vissza?
– Göngyöleg? Az mi?
– Üveg, műanyag palack.
– Igen, egy ásványvizes flakont hoztam vissza.
– Az is pénz!
– Mennyi is pontosan?
– Ötven forint. Ennyivel lett olcsóbb a vásárlása.
– Ennek igazán örülök.
– Én is, miniszter úr.
