Mintha látta volna azt talán,
ahogy dugtunk a könyvtár asztalán,
s a hormonvihar elsodort
könyvet, szótárt, lexikont,
s mikor kötete is gerincre hullt,
hófehér lapok és combok között
feltárult jelen, jövő és a múlt,
abban a mindent látó pillanatban;
hallani véltem, hogy így szólt
Ovidius egy sötét sarokban:
„Ó, gyerekek! Még mindig
ugyanaz a régi nóta?
Ezt fújtuk mi is, ezerévek óta…
Vadul csapkod a szerelem árja,
a nő hanyatt, és rajta párja…
Nincsen új a Nap alatt…
bár az Idő jócskán elhaladt…”
S a költő derűsen legyint:
„Jó lesz igyekezni,
már pakolnak odakint!”
Megjelent a szerző Lélek és Test című kötetében.
