„Hobbim az ember”
Az Év Önkéntese 2021-ben: Marosi Attila
Minden évben akadnak olyan személyek a Menhely Alapítvány falai között (és azokon kívül is), akiket éves teljesítményük, energiabefektetésük és munkásságuk kiemel az egyébként is fáradhatatlanul tevékenykedő önkéntesek köréből. Marosi Attilával, a 2021-es Év Önkéntese-díj nyertesével beszélgettünk.
Fiatal kora óta vállalkozó, saját céget vezet, könyvet ír (nem is az elsőt), rendszeresen sportol, 25 éve fut, 25 éve focizik, a Balaton-átúszás rendszeres résztvevője, jógázik. Olyan példaképekkel rendelkezik, mint Magyar Bálint politikus, volt oktatási miniszter és Iványi Gábor lelkész, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke. Aktívan keresi a helyet és a lehetőségeket, ahol így vagy úgy tud segíteni, tenni a társadalomért, és minderről végtelen szerénységgel mesél nekem.
Hova tovább?
Idén leszek ötvenedik alkalommal véradó. Ami akkor még úgy indult, hogy középiskolásként ezzel meg lehetett úszni egy napot, ez volt az első motiváció, utána azért már volt bennem némi teljesítménykényszer is. Régen ilyen kis könyvecskét adtak, abba lehetett gyűjteni a pecsétet (azóta azt elhagyták) és azon volt rajta, hogy az ötvenediknél van valamilyen kitüntetés, én meg akkor csak néztem, hogy van ember, aki ötven alkalommal ad vért?! És hát látod, akad. Öregszik az ember…
Hogy kerültél kapcsolatba a Menhely Alapítvánnyal és miért éppen hozzájuk csatlakoztál?
Nyilván olyan helyre próbáltam menni, ahol olyan emberekkel törődnek, akikkel a társadalom nem foglalkozik eléggé. Ez nagy megrökönyödést kelthet, tudom, de herótom van attól, hogy mondjuk a gyerekekre, ilyen szempontból, túl sok figyelmet fordítanak papíron. Nem az a baj, hogy foglalkoznak velük, de pl. a Heim Pál gyermekkórház ellátása alapvető állami feladat kéne, hogy legyen. Most komolyan, 10 millióért nem veszünk inkubátort, amikor nem tudom mikre meg elköltenek 100 milliárdokat?
Visszatérve, a Menhely Alapítvány szerintem az egyik legelérhetőbb az interneten, az önkéntes munka keresésekor ott van az első tíz találat egyikében, ráadásul, ha jelentkezel, nagyon gyorsan jeleznek vissza.
Nagyon gördülékeny és jól szervezett az önkéntesek koordinációja, és mindig van helye új, lelkes és szociálisan is érzékeny embereknek a csapatban, ezt én is tapasztaltam. Mikor kezdődött a te tevékenykedésed?
Még csak most lesz két éve. Ahogy a covid kitört, onnantól kezdve egyszer csak nem kellett mindent azonnal csinálni, lett idő, volt alkalom. Kiürült az emberek életének legalább a 10-20 százaléka. Na meg kicsit ilyen háborús helyzet volt, amikor amúgy is azt érzed, hogy eggyel többet kell tenned és nem a kényelem számít.
Kinek mi. Eléggé máshogy vagyunk képesek lereagálni a váratlan helyzeteket, sokszor nem ilyen, sőt, semennyire sem tettre készen. Egyértelmű, hogy téged a pánik helyett cselekvésre sarkallt ez az időszak, amikor amúgy is a távolságtartás nőtt és nem a társadalmi összetartás.
Ennek az egyik oka biztosa az, hogy empatikus vagyok, bele tudom képzelni magam a másik helyébe, ez nagyon erősen igaz. Meg eleve mindig is nézegettem az embereket. Hobbim az ember. Viszonylag képzett vagyok pszichológiailag, amennyire lehet, sokat tanultam az életben. És kártyáztam is, pókereztem, ott is sokat tanulsz az emberekről, arról, hogyan viselkednek.
A világ jobb lesz, ha az ember beletesz valamit és nyilván én a magam részét beleteszem, sok tudatosság van ebben.
Érthetően említetted Magyar Bálintot és Iványi Gábort, mint példaképeid. Utóbbit, az ő küldetését rendszeresen támogatod is.
Igen, a szerencseszámom szerint. Rengeteg emberen segítettek és segítenek. És rengeteg ember dolgozik körülötte, akiknek fizetést is kell adnia. Tapasztaltam én is, hogy van, amikor nem minden fér bele, amikor éppen, hogy oda tudod adni azt, ami a bér. Kit érdekel ilyenkor a járulék, majd év végén bepótoljuk. Különbséget kell tenni, amit mások tesznek is egyébként.
De melléjük sorolhatom Dr. Csernus Imrét is, aki szintén példakép, mert magán is dolgozik, nem csak a páciensein, és közben szintén sokaknak segít, sokaknál sikert ér el.
Vagy Dr. Czeizel Endrét, akinek a nevéhez fűződik a kedvenc könyvem is, amit ajánlok mindenkinek: Két életem egy halálom.
Hatásos búcsú.
Esett még szó színházról, jogról, jogászokról, politikáról és a választásokról, a Fedél Nélkül náluk készülő, új kiadványáról, Attila saját könyvéről, amely Madeirát mutatja be átfogóan. Ám másnak is hagyni kell helyet. 🙂 De azt még megüzeni, hogy a kedvenc színe amúgy a zöld, mi pedig üzenjük, hogy ezúton is gratulálunk neki az Év Önkéntese díjhoz és köszönjük a munkáját!
szerző: Rothman Lilla
fotó: Csanádi Gábor
