– Te, én megvilágosodtam!
Ezt mondta a nő a Flóriánban valakinek telefonon, de olyan elementáris erővel, hogy engem is meggyőzött. Egyszerre volt borzongató és megtisztelő épp ott lenni, ahol egy embertársam pont – nem egy bodhi fa alatt az igaz, hanem a Flórián zaci előtt – megvilágosodik.
Nagyon izgatott mi lehet a tárgy, a tárgya ennek az állapotnak, így magam is telefonozást mímelve (nem játszottam el beszélgetést, csak nyomkorásztam) nem túl elegáns módon hallgatózni kezdtem.
Éhségem lett a megvilágosodásra, na.
Szar időket élünk, elkél az ilyesfajta mankó, és ezt most tök komolyan.
Nem fog mától fogyózni, ezt mondta a telefonba. Minek. A köcsög miatt tuti nem, meg amúgy is. Minek. Vonja meg magától, amikor vagy nem lesz pénz megvenni nemsoká úgysem semmit, örül az ember ha kenyeret meg zsírt majd, vagy repül minden a picsába egy őrült miatt, amúgy is elege van.
Hát ragályos volt a megvilágosodás, ennyit akarok mondani, pedig amúgy pont nem fogyózom, van nekem ennél mesteribb terepem a kudarcélményekre. Hazafelé útba ejtettem a lángosost, ahol egy ideje a reflexből vásárlást felváltotta a refluxból nem vásárlás részemről. Egyszer élünk gondoltam, mondjuk ha így folytatom úgy ma estig, de ide nekem egy pont olyat, mint az előttem levő férfié.
– Ez egy bevállalós, férfias lángosunk.– mondta az eladó a roskadásig pakolt, a világ összes hagymáját és szalonnáját (plusz tejföl és sajt, meg hát fokhagyma) magán hordozó nászlepedőnyi méretű lángos után nézve.
– Nézze, milyen bevállalós vagyok általában.– simítottam végig a hurkákat dacosan a derekam környékén.
Most az egész lakás savazófülke. Remélem az urnáig nem jutok el.
(Pedig amúgy kurva finom volt, sajnos.)
Nuszer Mirjam Johanna
