Az éjszakai neszeket már elhessegette a harmatcseppekről gyöngyöző, derengő hajnal. Megvirradt hát az a nap, amit az aranymadár már olyan régen várt. Az évekkel ezelőtt felnevelt fiait várta, akiket a négy évszakról nevezett el. A madárpostán egyeztették az időpontot, hogy együtt lehessenek. Alig aludt az éjjel, a családi szeretetről meséltek a hunyorgó csillagok. A régi fészek melegségére gondolva még hevesebben dobogott a szíve. Kiült arra az ágra, ami azóta jókorát vastagodott. Megkondult a harang és a messze szálló hangja végigszaladt a vendégváró hajnalon. Nagyon messze most kelt a Nap. Ásítva tapogatta elzsibbadt sugarakból nőtt végtagjait. Az anyamadár csillogó szemekkel figyelt a nagyerdő felé, onnan várta a családot. Egy harkály érkezett, és hangosan kopogtatta le a híreket, hogy útban van már a család. Az erdei postás továbbrepült, mert máshová is vitt híreket. Az anyamadár egyre izgatottabb lett, és megérkezett a család. Hangosan köszöntötték az anyjukat az azóta maguk is szülővé vált madarak. Az anyjuk évek óta várta ezt a reggelt, most mégis megijedt az örömtől.
– Kedveskéim! – mondta és könnyes lett a szeme. – Olyan jó, hogy újra együtt lehetünk! – Az ünnepi reggelt a nap sugarai tették még ünnepélyesebbé. Az összetartozás erejéről mesélt a születő reggel. Egymás mellett ült az öt madár. És a szívük megtelt a régi fészek emlékével.
– Meséljetek! – szólt az anyjuk és szemével megölelte mind a négyet.
– Hoztunk egy-egy történetet édesanyám – mondta az első, aki egyszer kiesett a szűk fészekből, és az erdész fia a fára felmászva tette vissza a fészekbe a kis szárnyaszegettet.
– Az első kikeletről szeretnék mesélni – mondta a Tavasz nevű madár. A többiek közelebb hajoltak hozzá.
– Korán érkezett és gyenge volt. A hosszú tél után mindenki fellélegzett. Ahol elhaladt, ibolya kéklett a nyomában és még a harangok is másként szóltak. – Én párt választottam és a fészek rakáskor sokat gondoltam az édesanyámra. A mandula után kinyílt az aranyeső, és melegedtek a napok. A május, mint egy szerető anya járta a határt. Hullámzott a nász az erdőn, és esténként csodaszépen ragyogtak a csillagok.
– És ballagott az idő – folytatta a második – és a június bodzaillatú gyalogútját vadvirágokkal szegte be a nyár. Rövidek voltak az éjszakák és harmatcsepöpektől gyöngyöztek a reggelek. Árvalányhajat ringatott a képzelet a délibáb remegő messzeségében. Esténként fáradtan pihent le a nyár és egy-egy csillag végigfutott az égen. Álmok sétáltak az augusztusi éjszaka vakációt búcsúztató és színes levelekkel díszített gyalogútján.
– És becsöngettek – de ezt már az Ősz nevű madár mondta. – Útra keltek a vándorok, mi meg szemezgetni kezdtük az ősz szomorkás fürtjeit. Búcsút intett a nyár, és hűvösödő, tücsökciripelős esték néztek szomorúan utána. Későn keltek a reggelek, és deresedni kezdett a határ. Kukoricával teltek meg a górék, panaszosan sírt fel a szélkiáltó. Ördögszekeret görgetett a szél, bagoly huhogott a kopasz nyárfán. Egy reggelre belefagyott a víz a vályúba és jégvirág nyílt az üvegház ablakán.
– Másnap sok kis gyertya lobogott a temetőben és messzire szállt a kis kápolna múltat megölelő lélekharangjának hangja. – Közelebb bújtunk a fenyő törzséhez, mert csontig hatolt a széllel bélelt, dermesztő éjszaka.
– És – innen már a negyedik testvér folytatta – recsegő hangú, zord öregúr járta az erdőt. Szigorú volt, és ropogott a hó a csizmája alatt. – Csend! – ordította, és jeges orkánnal hasogatta a fákat. A hópaplan alá bújt avar álmodott a nyárról. A kisszoba meleg békéjéről pöfékeltek a kémények. Felsírt a szélkakas, amikor tovasiklott a Mikulás szánkója az erdei úton. Fényesedni kezdtek a csillagok az égen és elindult az Idő karácsony felé. Fenyőfákat cipeltek, ajándékokat válogattak az emberek. Mindenki a karácsonyt várta. harangzúgás hirdette az ünnepet. Kis gyertyák lobogtak a fenyőillatú, szeretettel átölelt szentestén. Újra harangoztak és már a szilveszter ballagott a havas úton hazafelé.
– Köszönöm, hogy eljöttetek – mondta az anyamadár. Szemében megjelent egy különös fény, ami megköszönte az Életet, a folytatást.
– Isten áldjon meg Benneteket gyerekek! – és a négy madár repülni kezdett a nagyerdő felé.
