Emlékszel, Tibikém, mennyire szerettél szösszenetet írni? Most már felhagytál a szösszenéssel. Vagy, ki tudja? Talán a jó öreg Mihály, avagy Gábriel is kedveli ezt a műfajt,
És alkalmanként ők is próbálkoznak vele. Feltéve, ha a mennyországban vagy, ami felettébb valószínű, hiszen jó ember voltál, amíg éltél. Fent vagy az égben, és lenézel. Engem. Illetve, rám. Ha, viszont , valami szörnyű igazságtalanság következtében a pokolba kerültél, akkor fenézel rám.
Remélem, cseppet sem lankad a lelked. Tehát, beszélgessünk. Találkoztál a túlvilágon Kajtár Petivel? De sokszor iszogattunk hármasban! Búcsú poharat belökni rendszerint átrándultunk a Regébe, pohárka beherovke, és egy üveg sör, testvériesen háromfelé osztva. Peti is kiizzadt néha egy-két szösszenetet. Még ritkábban előfordult, hogy nem is kellet kicsit sem izzadnia, és éppen azok voltak tényleg borzasztóan jók.
Az Izsáki borozó teraszán üldögéltünk mindhárman. Kajtár úrfi egyszer csak elaludt. Hátra hanyatlott a feje. Mi, nyomban halkra váltottunk, had aludjon békében. Negyed órával később jött az András barátja, beszélni akart vele. Rázogatta. „Mi a rosseb van veled, hékás, elaludtál?” El bizony. Mégpedig örökre.
Most pedig, Te is odaát vagy. Sokan emlékezünk Rád, tehát képletesen még mindig élsz. Jól emlékszem a világ legrövidebb versére, amit Te alkottál:
Cím:
Címtelen
cimbalom.
Vártam a folytatást, ám csalódnom kellett. Nincs folytatás. Ennyi, meg egy nagyon nagy bambi. Túl rövidnek találtam, éppen ezért némileg átírtam:
A címe
Címtelen lett a cimbalom
no, de sebaj.
Megszökött a luftballon,
egye meg a fene.
Az a kis butuska felszállt
az égbe.
Sajnos nem tudta, hogy ott fent
kipukkad.
Erre a csodás cimbalom
cincigni kezdett.
Ezt viszont Te gondoltad túlságosan szószátyárnak. Ezen vitatkoztunk záróráig. Be is csíptünk közben.
Átslattyogtunk a Regébe beherovkát és sört inni. Ezúttal ketten osztoztunk a sörösüveg tartalmán, mindazonáltal, Kajtár Peti egészségére koccintottunk.
Te, Tibikém, hamarosan itt a karácsony. Úgy döntöttem, megveszem ajándékba Neked a Tejútrendszer legszebbik csillagát. Majd szépen, kényelmesen elüldögélsz rajta.
2023 november, második díj