Hűvös magányomban decemberi éjben
Nyitott ablak mellett üldögélek ébren,
Olajlámpa füröszt halvány nosztalgia-fényben,
Pislákoló lángjának néma táncát nézem.
Árva levél zizzen odakinn a szélben,
Sorsát az elmúló ősz megfestette régen.
Zöldellő emlékét is eltemette mélyen,
Elbújik hát ő is az avar melegében.
Így fakul meg bennem is e vihar-tépte élet,
Lelkem sírgödre lett a haldokló reménynek.
Talán a holnap őriz néhány jót és szépet,
Gondolatom peremén izzó szavak égnek.
E szavak idővel mondatokká válnak,
Keserű fohászként az ég felé szállnak.
Szívem szilánkjai ismét tavaszt vágynak,
Virágot a mezőknek, lombokat a fáknak,
Életfogytig börtönt az átkozott magánynak!
Megjelent a szerző Álmok földjén című kötetében. kapható terjesztőinknél és szerkesztőségünkben.
