Egy kínai népmese nyomán
Hol volt, hol nem volt, túl a sárga folyón, a sárkányok hegyén túl, élt egy császár, akiről úgy hírlett, Ő maga is békés, de szigorúan becsületes elveket vallott, és ezt az alattvalóitól is elvárta.
Egy nap úgy döntött, hogy országa gyermek lakóit is levizsgáztatja.
Összehívott minden kisfiút és kislányt, és így szólt:
– Kedves gyermekeim! Mindannyian kaptok tőlem egy virágmagot, amelyet el kell ültetnetek. A virágmagot, amilyennek kikel, május első vasárnapján adjátok oda édesanyátoknak, legyen az bármilyen. Édesanyátok pedig jelenjen meg a kapott virággal aznap a palotámban.
A gyermekek hazamentek, és vígan elültették a kapott magot, naponta locsolták, de mindhiába. A magok csak nem nőttek ki. Addig soha nem látott összefogás lett köztük, gyakran összejártak és beszélgettek a virágaikról, egy közös volt bennük, hogy egyikőjük virága se nőtt ki. Búsan lógó orral jártak össze, amikor egy pajtásuknak az az ötlete támadt: Vásároljunk mi virágokat, és adjuk azt anyukáinknak. Tudja is ő, hogy mit kaptunk, örülni fog neki.
Egy vörös hajú kerek arcú kislányka volt az egyetlen, akinek ez az ötlet nem tetszett. A gyerekek összeadták megtakarított kis pénzüket, és csudálatos szép virág költeményeket vásároltak, Mindenkinek jutott belőle. A kislánynak is akartak adni, de ő elfordította a fejét. Rosszallva nézte a virágokat, amelyek csodaszépek voltak. de a kicsi lány tudta, hogy ez nem az a virág, amit a király adott. Látva a gyermekek boldog arcát, ő hazament és egész hétvégén sírdogált. Vasárnap reggel szégyenkezve lehajtott fejjel ment le édesanyjához és adta át neki az üresnek tűnő virágcserepet, amiben aznap is frissen locsolta meg a földet, bár lenne csodavirág és nőne ki egy nap alatt. De a beletett mag csak nem akart kinőni. Az anyuka összehúzta a szemöldökét és mikronnyira zsugorodva indult el a császár palotájába.
Mikor meglátta a sok gyermek édesanyját kezükben a csudálatos virágokkal még inkább elszégyellte magát, és még inkább próbált kis cserepével elbújni. A császár végigsétált, megcsodálta a sok szebbnél szebb virágot, de arcán nem látszottak érzelmek. Amikor odaért az édesanyjához, aki szorongatta kezében a virág nélküli földdel teli cserepet, a császár karon fogta őt és kivezette Leültette maga mellé a trónusára és így szólt:
– Anya, hozasd el gyermeked, szeretném meghallgatni, miért nem nőtt ki a virága.
Az anyuka sírva könyörgött a császárnak: Felség, kegyelmezz árva fejünknek, tett bármit is a gyermekem, bocsátsd meg a gyalázatot, és engedd, hogy a büntetését én lakoljam.
Tanúsítom, hogy Lili minden nap locsolgatta a magot, amit kaptunk tőled, a zsebpénze egészét különböző tápoldatokra költötte, de a virág nem nőtt ki. Az anyuka térdre hullott a császár lába elé hajtotta a fejét úgy kérlelte, de a császár hajthatatlan volt. Ekkor két markos fickó belökte a megszeppent kislányt. aki csak ott állott remegve, lehajtott fejjel. Vörös hajzuhataga sátorszerűen terült rá, szeméből patakzottak a könnyek.
A császár érzelmek nélküli hangon kérdezte:
– Mondd, leány, mit tettél a maggal, amit adtam neked?
A kislány remegő hangon szólt:
– Uram, felséges császár, a magot elültettem a legjobb minőségű földbe, amit csak országodban vásárolni lehetett, naponta öntöztem, vásároltam hozzá tápoldatokat, vitaminokat, alkalmaztam nem egy házi bölcsességet, de a virág nem nőtt ki.
A kislány csak nézte a földet, nem mert a szemébe nézni a császárnak.
– Mondd, leányka, – kérdezte tovább a császár – a többi gyermek virága hogy nőtt ki? Láttalak benneteket, valahányszor a téren összegyülekeztetek. Neked tudnod kell, hogy ők mit tettek.
A lány most felszegte a fejét, és így szólt:
– Császárom, nem tisztem, hogy a többiek cselekedeteit firtassam, nekem az volt a dolgom, hogy az általad kapott magból virágot neveljek, nem az, hogy őket figyeljem. Sikertelenségem nem függ össze az ő tetteikkel.
A császár elmosolyodott végre, és így szólt:
– Anya. Te kaptad a legnagyobb ajándékot, amit ember adhat az édesanyjának. A lányod a becsület virágát adta neked és lojalitás erényét a világnak. A magok nem nőhettek ki, mert mindet leforráztam. A többiek virágja nem az, amit én adtam. A lojalitás pedig, hogy e csodálatos gyermek tudja, a csalás bűn, de sokkal nagyobb árulás, ha eláruljuk barátainkat. ezért ő megtörhetetlenül védte őket, mindezt úgy, hogy egy szóval se hazudott. Nem árulta el őket, más mesével se próbálkozott menteni barátait. Válaszában mindenkori bölcsességgel felhívta a figyelmem, hogy a fontos az, hogy te, Anya itt vagy, és te, leány!
És most lássuk a magot!
A király pusztakézzel nyúlt bele a cserépbe és vette ki belőle a magot és mutatta meg mindenkinek.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
Nem az a szép, ami annak látszik, és ha már elbuksz, becsülettel bukj el.
A mese Sodró Eliza előadásában meghallgatható itt:
