Jóna Dávid amellett, hogy költő, médiatanár, és az Art’húr kulturális művészeti lap alapító főszerkesztője, a Fedél Nélkül utcalap civil szerzőjeként is publikál. Harminc éve 1993 nyarán szinte hónapra pontosan a Fedél Nélkül indulásakor indította el az Art’húrt, ahol azóta sok olyan szerző is megfordult, akivel a Fedél Nélkül hasbájain is hónapról – hónapra találkozhatunk.
„Nem tudom, hogy az utcán élők mit élhetnek át, tényleg nem, nem akarnék a kiszolgáltatottságukban forgolódni. Viszont valamit tehetünk, ha mi költők adunk egy keretet, melléjük állunk, akkor az összhangzattan egy olyan lapot eredményez, amit egyre többen megvesznek. Ily módon segítséggé válhatunk!” – vélekedik Dávid arról, mi motiválja a Fedél Nékülös megjelenésben, annak ellenére, hogy számos versesfüzete és kötete is napvilágot látott már. (A teljesség igénye nélkül: Kísérletezik az életösztön [1992]; Léleksztriptíz [1994]; Jóféle csönd (2018); Dééévid, aranyapám! [2022]).
Témái változatosak, gyakran előfordul, hogy költőtársak gondolataira, képeire reflektál (hatásai között említhetjük Tóth Krisztinát, Faludy Györgyöt, Orbán Ottót, Turczi Istvánt és Baranyi Ferencet, utóbbival Gyöngyhalászok címmel 2021-ben közös kötete is megjelent, de Szentjánosi Csaba és Fövényi Sándor barátaival is évek óta formálják egymást.
„Bármiből születhet vers, mindenből, ami megszólít, megérint, ami foglalkoztat. A valóság és a képzelet játéka ez, nem csak az a fontos, ami volt, hanem az is, ami lehetett volna. A témakínálat gyakorlatilag végtelen, de van egy mérce, egy fontos mérce, az originalitás, az eredetiség. Nézni, amit mindenki néz, és látni azt, amit más nem látott. Meglátni és megírni. Nem csak megírni, éreztetni. A költészet az, ami leginkább képes erre.”
Fenti gondolataival foglalható össze leginkább mit jelent számára az alkotás, amely tulajdonképpen nem más, mint késztetés, egy belső motiváló erő, melyből kifolyólag ő és „az alkotók többsége egy folyamatos készenléti állapotban van, figyeli, szűri a környezetét, érzékenységét szolgálatba állítja.”
Véleménye szerint a költészet terápia is lehet, alkalmas traumák feldolgozására, segíthet
kiprojektálni a problémát, majd feldolgozni azt.
„Szétszedem-összerakom. Több olyan író, költő ismerősöm van, akiknek az életüket meghatározó trauma, esetükben a gyász feldolgozása az, ami pályára állította őket. Nyilván ez egy megnyugvást ígérő rendezési folyamat, párbeszéd önmagunkkal, másokkal, Istennel.”
„A versírás a szabadság maga!” A mondanivaló, az üzenet a fontos, ha kell, akkor a formai keretből is kilépve, ha azt a tartalom dramaturgiája, vagy az érzés intenzitása kívánja.
„A szenvedélynek nem mutat jól a gát, ott utat kell nyitni, formát kell bontani, formát kell váltani.”
szöveg: Sági Ferenc
fotó: Baranyi Péter
