Kora reggel az ember kiugrik az ágyból:
dögöljetek meg ti vérszívó éhenkórászok!
E drága emberi lény fájdalmasan vakarja
orrlyukát, miért nem pusztultok meg,
ti átkozott bolhák!
Mi vagyok én neked, talán velőscubák?
Törjön ki a fogad, amikor belém haraptál.
Ilyenkor miért nem kapsz csípőficamot,
miért nem tudsz gödörbe ugrani,
hogy a lábad csavarodjon ki.
Átkozott bolha, te, a világ legügyesebb lénye,
hogy ugorj a kutyára, az imádjon téged.
Had szórja szét átkozott fajtádat,
hisz röhögve tudod, úgy sincs erre más állat.
*
Hisz nekünk is vannak jogaink, mint bolhák nemzetsége,
mi rádvetjük magunkat imádva, szeretve, ezért kérünk,
Ember, hadd pattogjunk bármerre kedvünkre!
