Hajléktalan Emberek Egyeteme – Berlin
A berlini Obdachlosen-Uni egy 2011 óta működő mobil oktatási intézmény. Ez egy olyan kezdeményezés, ahol egykori és jelenlegi hajléktalan vagy szegénységben élő emberek kapnak új perspektívát és életcélt – a Hajléktalan emberek Egyetemének oktatóiként megoszthatják másokkal tapasztalataikat, miközben az előadásokra készülve mélyítik is ismereteiket. A projekt kitalálójának, Maik Eimertenbrink-nek a legfontosabb célkitűzése az volt, hogy a hajléktalan emberek megtapasztalják: másoknak szükségük van az ő képességeikre és tudásukra, és ezáltal saját magukat a társadalom aktív, szerves részeiként láthassák. Az „egyetem” megalakulásával nem új intézményt akart létrehozni, a kurzusokat többnyire hajléktalanellátó intézményekben tartják meg. A tematika igen változatos, a filozófiai, főzési, sport és zenei előadások mellett nyelvtanfolyamokat is tartanak. Az egyetem honlapján lehet feliratkozni a havi hírlevélre, amelyben tájékoztatnak az aktuálisan elérhető, természetesen ingyenes kurzusokról. A tanfolyamok szervezésének folyamata magában foglalja a legmegfelelőbb előadó megtalálását: először a hajléktalan közösségen belül keresnek alkalmas személyt, aki megtaníthatja az adott anyagot. Ha nem találnak ilyet, akkor egy nem hajléktalan önkéntes valósítja meg a feladatot, de persze ezekben az esetekben is fejlődnek a hallgatók kompetenciái. Az elsajátított tudáson kívül az egyetemnek köszönhetően hobbit is találhatnak maguknak a résztvevők, az új témákban való elmélyedés mentális kiutat jelenthet a megszokott gondolati spirálból.
A projekt nagy nyilvánosságot kapott a médiában, a tanfolyamokat a beérkező adományokból finanszírozzák.
További információ: http://www.obdachlosen-uni-berlin.de/
Socrates Program – Budapest
Budapesten is indult hasonló szellemiségű kezdeményezés: hátrányos helyzetű felnőtteknek hirdettek meg ingyenes egyetemi kurzusokat, amelyekre valóban bárkit szívesen vártak. Július elején ért véget a CEU Socrates Program névre keresztelt legutóbbi kurzusa, amelyet a felsőoktatásból kiszorult embereknek hoztak létre. A jelentkezők fővárosunkon kívül Bécsben angol nyelven tanulhatnak a különböző bölcsész- és társadalomtudományi egyetemi kurzusokon. A hallgatók között voltak például hajléktalan, mélyszegénységből jövő, mozgásukban korlátozott, súlyos mentális betegségben szenvedő és transznemű diákok is. A kurzusra bárki jelentkezhetett, aki a 18. életévét betöltötte, a formális előképzettség, így tehát az érettségi sem volt bemeneti követelmény. A Socrates Programot azért hozták létre, hogy olyan emberek előtt is megnyílhassanak az egyetem kapui, akiknek korábban – különböző okok miatt – nem volt lehetőségük továbbtanulni. A program a járvány időszakában indult, 2022 júliusáig már több mint száz oklevelet osztottak ki, több mint hetven résztvevőnek. A kiscsoportos órák filozófiai, történelmi, politikai, művészeti és szociológiai témájú olvasmányok megvitatására épülnek.
A megkérdezett hallgatók arról számoltak be, hogy nőtt az önértékelésük, és az itt megtapasztalt őszinte kommunikáció, az egymásra való nyitottság többeknek ad bátorságot ahhoz, hogy végre valóra váltsák terveiket, és beiratkozzanak egy egyetemi szakra. A tanárok részéről is egyedülálló kezdeményezést jelentettek ezek a kurzusok, nagy kihívás volt egy ennyire sokszínű, különböző háttérrel rendelkező csoport minden tagját bevonni. A különbözőségek inspirálóan hatottak: rendkívül izgalmas beszélgetések és viták alakultak ki az órákon, a sokféle élettapasztalattal rendelkező diákok egytől egyig színesítették az eszmecseréket. Az oktatók célja nem is annyira a tényanyag átadása volt, mint inkább a világ felé való érdeklődő és kíváncsi attitűd megteremtése. A szervezők bíznak benne, hogy a program hamarosan folytatódhat majd. A kurzust lapunk szerzője és terjesztője (terjesztői sorszám: 038), Szamócza is sikeresen elvégezte. Gratulálunk, Gabesz!
A Socrates Program a Közép-Európai Egyetem (CEU) és a Bard College Berlin együttműködésében valósult meg. Működésüket az Open Society University Network támogatja.
További információ: https://communityengagement.ceu.edu/socrates-budapest-magyar
„A cikk az Erasmus + program támogatásával, a Let’s Talk about Homelessness című projekt keretében született.”
szöveg: Stefan Schneider és Bencsik Panna
szerkesztő: Sarudi Ágnes
rovatgazda: Bencsik Panna
fotó: Obdachlosen-Uni Archive

