két fekete kutya
fut együtt az avaros kerten át
ősz van
nyirkos hazugság a minden
de főleg ez a délután
vattacukorba gömbölyödünk
mint lelkes anyaméhbe
bele menekülünk
egy utolsó
forró lázas ölelésbe
a levegőt szinte harapni lehet
könnyeinket
erőszakkal kaparjuk ki
szemünk fagyott sarkából…
egy rothadó levél kapálódzik
tőlem kb. tíz méterre
tőled ez már messze van
fénytelen évekre
de én emlékszem
ahogy
egy arra száguldó teherautó szélvédőjére csapódott
hangos placcs effekttel…
jéghideg nyelvünk találkozik
nyálunk dermedt motorolaj
nehezen indulunk
kell a lökés
egy jó nagy picsán-rúgás…
a miértek márpedig léteznek
és az is igaz
hogy
az élet egy kurva nagy szivatás (!)
a levelek színe rothadó banán
deres kilincs a hazaérkezés
csaholnak a lombtalan fák
az idő velünk vicsorog
szétnyílunk
a festetlen kapunál…
