Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy özvegyember, annak volt három fia. A két idősebb lusta volt, mint a föld terhe, naphosszat csak lustálkodtak. A legfiatalabb ezzel szemben eszes és szorgalmas volt. Az édesapa már öreg volt, nagyon nehezen bírta ellátni a családot, ezért úgy határozott, elküldi a fiait feleséget keresni. Gondolta, ha asszony lesz a házban, neki már könnyebb dolga lesz.
Úgy is történt. Egyik reggel magához hívatta fiait, és ekképp szólt hozzájuk.
– Drága gyermekeim. Asszony kell ebbe a házba, mert én ezt már nem győzöm. Egész nap dolgozok, ti meg naphosszat csak lustálkodtok, kivéve az öcséteket. Éppen azért úgy határoztam, el kell mennetek feleséget keresni.
A fiúk kérlelték apjukat, ne küldje el őket, de az hajthatatlan volt.
– Elsőnek te mész, legidősebb fiam. Indulj máris, és haza ne gyere asszony nélkül!
A legidősebb fiú még tétovázott egy darabig, majd tarisznyával a vállán útnak indult. A nap erősen sütött, melege volt, éhes is volt, ezért úgy döntött, nem megy ő sokáig. Be is kopogtatott a legelső házba, ahol szerencséjére éppen volt egy eladó menyecske.
– Adjon isten, néném! – köszöntötte a lány édesanyját. Feleséget keresek, hozzám adná a lányát? – kérdezte minden kommentár nélkül.
Anyja és lánya szíves-örömest igent mondott. Nosza, fogta a kezét és már indultak is hazafelé. Otthon aztán az édesapja jól szemügyre vette a lányt. Formás, helyes kis asszonyka volt, így első látásra nem talált kifogást benne. Hanem amikor azt mondta, hogy menjen az istállóba és fejje meg a teheneket, az foghegyről így válaszolt.
– Hát én aztán nem fejem meg, csinálja meg maga! – Majd fogta magát és befeküdt az ágyba.
Az özvegy nem tudott hová lenni mérgében.
– Na, te aztán jól beleválasztottál fiam! Még csak ez hiányzott nekem, még egy lusta a háznál! – jajveszékelt.
Másnap reggel aztán így szólt a középső fiához.
– No, fiam, most te következel, de ügyesebb legyél ám a bátyádnál, mert ebbe a házba még egy henyélő már nem hiányik.
A dologhoz persze még az is hozzátartozik, hogy a középső fiú nem csak lusta volt, de még kétbalkezes is.
– Ne izguljon, édesapám. Majd meglátja, milyen asszonyt hozok én a házhoz.
Tarisznyával a vállán ő is útnak indult. Ment, ment, mendegélt, de bizony neki sem volt kedve lejárni a lábát egy asszonyért, ezért a faluvégi házba bekopogtatott. Hamarosan meg is jelent egy tenyeres-talpas asszonyság, majd mögötte egy csúnyácska, esetlen leány.
– Mi járatban vagy itt fiam? – kérdezte az asszony.
– Feleséget keresek, nekem adja a lánya kezét? – vágta rá gondolkodás nélkül.
Na, ennek aztán megörült az asszony, mert bizony a lánya olyan kétbalkezes volt, hogy ezidáig még egyetlen kérője sem akadt. Nyájasan betessékelte a legényt a házba, majd így szólt a lányához:
– Adjál már inni ennek a jó embernek, hát nem látod, hogy megszomjazott a hosszú úton.
A lány kénytelen-kelletlen öntött egy pohár vizet, de bizony az kicsúszott a kezéből és leesett a földre. A víz kiborult, a pohár összetört. Az anyja korholta, de a legény bizony büszkén nézett rá.
– Ez az asszony kell nekem, pont ilyenre vágytam – mondta boldogan.
Indultak is hamarjában hazafelé. Amikor az apja meglátta az új menyecskét, nem akart hinni a szemének. Honnan szedte ezt az esetlen lányt a fia? Na de nem törte sokáig rajta a fejét, hamarjában megkérte, hogy mosogasson el. A lánynak bizony egyáltalán nem tetszett, hogy parancsolgatnak neki. Jó ideig csak vakaródzott, majd ráérősen hozzáfogott, de már az első tányér kiesett a kezéből és össze is tört.
– Jaj, istenem, még egy kétbalkezes a házban, ez már több a soknál. – siránkozott ismét az édesapa.
Reggel aztán így szólt a legkisebbik fiához.
– No, édes fiam, már csak te maradtál. Most neked kell elindulnod valami jó asszony keresésére.
– Ne féltsen engem, édesapám, megteszem, ami tőlem telik – felelte és máris útnak indult.
Ment, ment mendegélt, már túljárt az első, a második, sőt még a harmadik falun is, amikor már nagyon elfáradt, no és hát megéhezett, ezért úgy gondolta, nem megy tovább, bekopogtat a legelső házba, ami útjába esik.
Úgy is tett. Kisvártatva kijött egy dölyfös uraság és így szólt.
– Mit keresel a házamnál, így éjnek idején te legény?
– Szállást kérnék, jó uram, ma éjszakára. – De amint ezt kimondta, megjelent mögötte a lánya. Az ifjú lány olyan gyönyörű volt, hogy még festeni sem lehetett volna szebbet. Amint megpillantották egymást, rögtön tudták, hogy őket az isten is egymásnak teremtette.
– Jó uram, feleséget keresek, ezért tisztelettel megkérem, adja hozzám a lányát – mondta a fiú.
– Még hogy egy idegennek adjam a lányomat, még mit nem! Arról ne is álmodjál. Azaz, ha segítesz nekem, lehet, hogy meggondolom magam – felelte a gazda elgondolkodva.
– Én bármit megteszek, csak adja nekem a lánya kezét! – válaszolta a fiú.
– No, akkor, itt ez az eke, ott van az a legelő, szántsad fel nekem reggelre – mondta és becsukta az ajtót. A fiú törte a fejét, hogyan is szánthatná fel ilyen gyorsan azt a rengeteg földet. Már-már kétségbeesett, amikor egyszer csak ott termett egy ébenfekete ló.
– Én majd segítek neked – szólalt meg emberi hangon.
A legény nem tétovázott, gyorsan befogta, és már szántottak is rendületlenül. Reggelre készen is lettek. A fiú megköszönte barátjának a segítséget, aki ezután egy szempillantás alatt köddé vált.
A gazda sehogy sem értette, hogyan sikerülhetett ennek a fiúnak egyetlen éjszaka felszántani ezt a nagy területet. Azon nyomban el is döntötte, hogy nem adja olyan könnyen a lányát, ad még neki másik feladatot is.
– Látod azt az erdőt, fiam? No, aztat vágjad ki nekem holnap reggelre, és tiéd lesz a lányom keze.
A legény megint csak törte a fejét, hogyan tudná azt a rengeteg fát egy éjszaka alatt kivágni, amikor egyszer csak ott termett mellette egy óriás.
– Mit szomorkodsz te legény? – kérdezte barátságosan.
A fiú elmondta, mi járatban van, és hogy a gazda milyen nehéz dolgot kér tőle.
– Sose búsulj barátom, majd én segítek neked. Azzal fogta magát, és tövestől rángatta a fákat sorra kifelé.
A fiú hálásan megköszönte az óriásnak a segítséget, aki ezután megint csak köddé vált.
Reggel, amikor felébredt a gazda, újból nem hitt a szemének. Nem volt mit tenni, el kellett ismernie, ez aztán legény a talpán, megérdemli a lánya kezét.
– Tartom a szavam, édes fiam, hozzád adom a lányomat – motyogta a gazda.
A fiatalok nagyon boldogok voltak, elbúcsúztak, majd gyorsan indultak is hazafelé.
Nemsokára meg is érkeztek, és a legfiatalabb legény büszkén mutatta be választottját édesapjának. Annak aztán elállt a szava, de tán még a lélegzete is, amikor meglátta a gyönyörű lányt, akinek ráadásul még kedvesség is áradt a szemeiből. Hát, amikor még azt kérte tőle, hogy takarítsa ki a házat, és a lány úgy pattant, mint az égő tűz, nem tudott hová lenni örömében.
– Na, végre édes fiam, most már igazi asszony van a házban – jelentette ki boldogan.
Ez a lány viszont nem csak szép és szorgalmas volt ám, de okos is. Kedvességével rávette a lusta fiúkat és asszonyukat, hogy ők is kivegyék részüket a munkából. Ettől a naptól kezdve az egész család békében, boldogságba élt együtt, és mindnyájan szorgalmasan dolgoztak, míg meg nem haltak.
Itt a vége, fuss el véle.
