Jánosék rég laktak már a Kikercs utcában. Az idősödő házaspár fia, Zoli nemrég repült ki a családból, és végre úgy érezték, most már végre ismét csak maguknak élhetnek. János gondosan ügyelt rá, hogy felesége, Anna sohase érezze magát másodlagos személynek és Anna is mindent megtett, hogy János egy percre se érezze, hogy a felesége megszűnt nőnek lenni. Hogy ő már csak Anna, a gyermekük anyja.
De nyilván most, hogy a fiuk egyetemre ment egy nagyvárosba, végre maguk maradhattak és nem kellett igazodni senkihez. A kis házban nem volt lehetőség, hogy gyermekük külön szobában lakjon, annyi volt a kis elkerítés, hogy egy függöny választotta le az ő kis lakhelyét, így megoldották valamelyest a szeparálást, de mégse volt olyan, mint egy önálló szoba.
Új szomszéd költözött melléjük, Tibor, aki idősödő, deresedő szakállú ember volt. Szeretett Annáékhoz járni, sokat beszélgettek. Volt, hogy éjszakába nyúlóan csak beszélgettek, sokszor János már lebillenő fejjel hallgatta Tibort, de csak nem mozdult el. Annát egyre jobban zavarta ez a dolog. Már vágyta, hogy egyszer férje is megelégelje, és valami módon kitegye Tibor szűrét, és elmagyarázza neki, hogy időnként ők is lennének kettesben.
János próbálta nyugtatni feleségét, mondván Tibor egyedül van, nincs senki, akivel beszélgethet. Ezért örül annyira, amikor hazaérünk, van kivel beszlégessen.
Így telt ez hetekig. Egyik este, midőn Anna lefeküdt, várta maga mellé a férjét, de az csak nem jött. Tibort hallgatta, már látszott, mennyire fáradt, amikor Anna kipattant az ágyból, és így kiáltott: Ejnye, Tibor, tisztességes ember magától távozik és nem várja meg, hogy a háziak nógassák. Próbáltuk neked szépen jelezni, de ha nem megy másként, akkor megmondom, ahogy van, nem kell naphosszat itt ülj, és pláne nem minden nap.
Tibor arcán szomorúság látszott, azt mondta: Akár el is mehetek, sohase hittem volna, hogy ennyire terhes a jelenlétem.
Tíbor azután nem jött többé.
Hónapok teltek el, nem látták a kis öreget mászkálni sem az utcán, a boltban se hallották Marcsa rikkantását: Nem vagyok itt, ha Tibor jön, nem lehet tőle dolgozni! Ideáll, kommentálja a dolgokat, csak már menne a fenébe.
Egy szép napon egy fiatal lány jött ki Tíbor házából. Anna meg is kérdezte: Hová lett a szomszédunk? A lány szomorúan hajtotta le fejét és mesélte: Meghalt… Rákos volt. Ti vagytok Annáék? Rátok hagyott mindent ami a házban van. Ti voltatok, akik az utolsó időben mellette voltatok. Ha nem is végig. Én külföldön dolgoztam, nem is tudtam hogy apám beteg. csak most a halálhíréről tudtam meg és azt is hogy miért halt meg.
Anna elszégyele magát. A lány dacosan így szólt: Igen… csak az utolsó napjait akarta szépen megélni, vidáman boldogságban, ezért kereste a társaságotokat. Szeretett titeket nagyon.
János és Anna ott voltak a temetésen, ott álltak a sírjánál, mikor már mindenki elment, hosszú ideig várakoztak. Valamiféle megváltásra, amely bocsánatot ad tetteikért. de az csak nem jött el.
Végül mintha megbeszélték volna, csak annyit tudtak mondani egyszerre: Tibor, bocsáss meg nekünk! Nem tudtuk mit éltél át. Köszönjük, hogy mi lehettünk a szomszédaid.
Kőrösmezey Dávid
Terjesztői sorszám:2501
pálya: Teréz körút 45-65
