748. szám Széppróza

Pár snitt

Szerző:

Első: adott egy park, 20-25 év körüli srác ül a padon, fejhallgatóval. Mellette egy üveg vodka, kezében sör és cigaretta. Magába van merülve. Nagyokat szív a cigiből és direkt a köztéri lámpa fénye felé fújja ki a füstöt. Senkit nem zavar, kivéve az első emeleten élő megkeseredett öregembert, aki azt hiszi róla, hogy hajléktalan, és reggel majd kutyasétáltatás közben átlépdelheti a hátrahagyott szemetet. Fogja a telefont és hívja a körzeti megbízottat, mint már annyiszor. 

Második: A rendőrpárost észre sem veszi a fiú, amikor azok megállnak előtte és igazoltatni akarják. Végül lekérdezik az adatait, és érdeklődnek, mit keres itt az éjszaka közepén, valamint közlik vele, hogy a közterületen való alkoholfogyasztás szabálysértésnek minősül, és pénzbüntetést von maga után. Majd a rendőrpáros hölgy tagja megkérdezi, hogy úgy mellesleg, mit hallgat? Az I will survive egy verziója pörög végtelenített lejátszásban. Szerelmi bánat… tudják jól. Védekezésében arra hivatkozik, hogy ma döbbent rá: megcsalták. „Menjen haza, és aludja ki magát, holnap egy fokkal könnyebb lesz a lelke.”– mondja a nála nem sokkal idősebb tiszt, és távoznak.

Harmadik: Két kerülettel odébb egy lány térdel a földön, miközben görcsösen hány, és kapaszkodni próbál valakibe, aki nincs is ott. A levegőt markolássza. Az anyja éjjeliszekrényéből lopott nyugtatókból vett be, csupán két üveg sörrel, de mivel sosem iszik, pláne gyógyszerre, totál szétesett. Járókelők hívnak rá mentőt, annyit tud elmondani, hogy borzasztó dolgot tett, tizenkilenc éves, már végképp elveszítette a boldogságot, hülye volt. A mentők nyugtatják: mindenki követ el hibát, most irány a toxikológia, ha semmi akadálya, másnap hazamehet. Ellenkezik, de hiába. Miután kialudta magát, zárójelentéssel elengedik, saját felelősségre. A mobilját szorongatva lép ki az épületből.

Negyedik: A srác ezredszer csörgeti meg a barátnőjét, teljesen kétségbe van esve, az ágyon fekve, kicsit másnaposan. Már megbocsátott, annyit szeretne, hogy újra lássa. Eközben a lány ugyanabban a pillanatban tárcsázza a számát, a kettő üti egymást. Mindketten arra gondolnak, iszonyú nagy baj történt.

Ötödik: Az események tökéletesen hasonló módon megismétlődnek, csak épp helyet cserélve, fordítottan, gyors cséveléssel lejátszva.

Hatodik: Zsebreteszik a telefonjaikat, és elindulnak gyalog egymás otthona felé. Útközben futnak össze, mikor egyetlen lépésre vannak a másiktól, elhomályosodik a könnytől a szemük, aztán összeölelkeznek.

Hetedik: Kézenfogva sétálnak a pesti rakparton, leülnek a lépcsőkre, és nagyon lassan megcsókolják egymást, miközben fokozatosan elhalványul a kép.

 

2023 február, első díj

Kapcsolódó írások