„Egy olyan programot kell kidolgozni és elindítani, amely az együttműködésre hajló embereknek segít megtanulni hogyan tudnak megmaradni, megélni egy önálló háztartásban. Ennek a lehetőségnek a célközönsége például az állami gondozásból kikerülő fiatalok, a hajléktalan emberek, lakásukból kilakoltatott emberek és akik még lakásban élnek, de ez veszélyben van, illetve szenvedélybetegségükből kijönni szándékozó emberek.
Mindezt minimum egy, önellátó gazdálkodással működő rehabilitációs otthonban képzelném el Budapest peremkerületeiben.
Fontosnak tartom, hogy mindezt szemléletformáló módon tegyük, odafigyelve a környezettudatos és fenntartható életre, amennyire csak lehet.
Például: a körülöttünk levő lakókörnyezettel egymást segítve; hulladéktermelés minimálisra csökkentése, ha mégis van, azt szelektíven gyűjteni; energiatakarékosság; újrahasználat, -hasznosítás; megújuló energiafelhasználás stb. …
Nagyon jó olyan programok vannak már, melyek segítenek azoknak az embereknek, akiknek nincs otthonuk lakásba kerülni, és szociális munkás támogatásával megtartani, de van, akinek hogy egy ilyenbe egyáltalán bekerüljön és fenn tudja tartani, segítség kell ahhoz, hogy megtanulja hogyan kell…
Szeretném, ha visszakaphatná a család a gyermekeit, akiket tartozás miatt lakoltattak ki és hajléktalanná válásuk miatt vették el a gyermekeket vagy ez a helyzet van kilátásban, de ne történhessen meg.
Szeretném, ha annak a fiatalnak, aki állami gondozásból kerül ki vagy egyéb ok miatt a család nem támogatja, legyen lehetősége elkezdeni az életét, legyen honnan elindulnia, összeszedni magát (munkát, célt és lakhatást találni).
Szeretném, hogy az a hajléktalan férfi és nő is lehetőséget kapjon arra, hogy összeszedje magát, aki erre az irányra fogékony.
És más nézőpontú emberekkel is együtt kell élni egyenlőségben.
Fontosnak tartom, hogy az az ember, akinek jött valami nehézség az életébe és elkezdett lecsúszni, kapjon egy támaszt, segítséget ahhoz, hogy ne zuhanjon le a szakadékba, hanem legyen, ami megtartja és tudja ő maga jó irányba fordítani az életét.
Alapvetően munkaterápiát, és művészetterápiát szeretnék, hogy legyen, mert azt gondolom és tapasztaltam, hogy azzal, ha valaki tud valamit alkotni, valami olyan tevékenységet végezni, melyet ő is hasznosnak lát, azzal a saját önbecsülését és fontosság-érzését erősítheti meg.
Cél az, hogy létrehozzunk egy olyan közös életet emberekkel, állatokkal és növényekkel, melyben segítjük és megbecsüljük egymást és egymás életét úgy, hogy hagyunk szabadságot mindannyiunknak, és egy afféle szimbiózist tartunk fenn.
Cél az, hogy egy olyan otthonunk legyen, ahol békésen tudunk, méltó körülmények között élni.
Cél az, hogy amennyire csak lehet, fenn tudjuk tartani magunkat, a lehető legkevesebb kiadással, lehető legkevesebb külső dolog felhasználásával, és mindenünk meglegyen.
Cél az, hogy lehetőséget adjunk arra az embereknek, hogy egy idő után tovább tudjanak lépni, önálló életet kezdeni.
Segítséget adni, hogy ki tudjanak jönni a káros szenvedélyeikből, ha akarnak.
És ez egy feltétele az ittlétnek.”
Az idézett szöveget küldtem be a Budapest Részvételi Költségvetés pályázatra, (és csatoltam később a bővebben kifejtett, 6 oldalas leírását) melyet tovább engedtek, és bár módosított szöveggel, de 1874 budapesti ember szavazatával megnyerte a szavazást, tehát a Főváros ezzel elvileg vállalta ennek megvalósítását, illetve 250 millió forintot erre a célra kellene költenie.
A valóság az, hogy hatáskörre (ez nagyobb kaliberű tervezet, mint a Főváros lehetőségei, hatásköre) és a pénz értékének csökkenésére (infláció) hivatkozva annyi maradt meg az ötletből, hogy lényegében támogatott lakhatást kaphat 10-15 tartósan hajléktalanságban élő és szenvedélybeteg és/vagy pszichés problémával élő ember. Nagyon fontosnak tartom ezt a lehetőséget is, és szerintem igazából párhuzamosan mindkettőt kellene csinálni. Támogatni azokat az embereket, akik régóta benne keringenek a hajléktalanságban, és azokat az embereket is, akiknél még megelőzhető, hogy sokáig bent kelljen keringeniük az ellátórendszerben, kapjanak ők is lehetőséget méltó életvitelhez, lakhatáshoz!
Csak éppen minden más benne ahhoz képest, amit beküldtem.
A megcélzott emberek csoportja sem ugyanaz. Nincsen benne állatokkal való együttélés egymás életét megbecsülve, sem önellátó gazdálkodás, a környezettudatosságra mindössze egy ráutaló mondat szerepel a pályázatban, de nincsen konkrét elvárás. Szemléletformálás sincs és terápiák sem.
A Fővárosi Önkormányzatnál a hölgy, akivel telefonon beszéltem, nagyon lelkesnek tűnt, azzal zárta részéről a beszélgetést, hogy ő mindent meg fog tenni azért, hogy ebből a projektből valami nagyon jó eredmény legyen. Mondtam: jó.
Ám én továbbra is ki kell álljak mindazért, amik az eredeti ötletben meg vannak fogalmazva, mindazokért az értékekért, amelyeket fentebb lehet olvasni, melyeket fontosnak tartok ahhoz, hogy egy élhetőbb világban élhessünk, hogy legyen a fiataloknak is jövője.
Erdőhegyi Márta
