Utaztam munkába ma tömegközlekedési eszközön. Amikor felszálltam, nem tűnt annyira szórakoztatónak. Sokan voltak, alig volt már a második megállónál ülőhely. Szokatlanul sokan futottunk össze ezen az esős téli reggelen. Felszállás után leültem egy kettes ülőhely belső székére és néztem kifelé az ablakon. A Kőbányai út – Könyves Kálmán körút felszállóhelyen elég sok hajléktalan ember szokott felszállni a közelben lévő hajléktalanszállónak köszönhetően. Egy bácsika már felszálláskor hangosan, viccesen beszélgetett magában, de először nem is érdekelt. Aztán gondolt egyet és megkérdezte tőlem:
– Megölsz, ha leülök melléd?
Ránéztem és mosolyogtam, ő lehuppant mellém, a szatyorkáját pedig a csuklórésznél hagyta lent. Következő megállónál egy kisgyermekes anyuka is felszállt és a szatyor és tartalma igen érdekesnek tűnt a 2-3 éves kisfiúnak. Ezt a bácsika észrevette és mondja neki:
– Anyós! Porhanyós!
A kisgyermek nézi a szatyrot, felnéz a bácsikára és mosolyog. Nem mertem odanézni, a valóságban mit is tartalmazott, mert elég vicces volt a helyzet. A bácsi kellemes kinézetű volt, tiszta, ápolt. Tehát nem az az „igazi hajléktalan” típus, aki messziről szaglik. Ő csak elszórakoztatta magát és a közönségét. Nem zavarta, hogy igaziból senki nem áll vele szóba, mesélte, hogy egyszer ő is megnősült ám. Az anyósával van is egy közös sztorija. A lagzin a kedves anyós alsóneműjének a vállpántja állandóan lecsúszkált, és amikor kimondták a párjával a boldogító igent, az anyósról lecsúszott a vállpántos kombinécska. Felsóhajt és mondja, hogy ekkor ugye a fényképezőgép is kattant, és eme esetet a fénykép is őrzi. A bácsika igen jól szórakozott ezen a sztorin és mondta is, hogy míg él, nem felejti el, hisz fotó is megörökítette és előkapta a fotót bizonyításként. Sajnos a fotó igen gyűrött volt már és vagy 50 éves, Így azon már nemigen látszott semmi, mert képet csak foszlányokban tartalmazott. De a lényeg a lényeg, hogy ő boldogan körbemutatta és elrakta. Érezte, hogy most a környéken állók és ülők figyelmét elkapta, és folytatta a sztorizást. Elmesélte, hogy ő most is dolgozni megy és mihelyst beér a melóhelyre, az Andrásnak küld is egy e-mailt. Az egész életét elimélezte, fogalma sincs mikor dolgozott és hupsz azon vette magát, hogy már meg is öregedett. Hangosan nevetett saját magán és a hátam mögött lévő fiatalság se bírta ki, kacagtak a bácsi igen élénk előadásán. Én már a műkönnyekkel áztattam a szemem, mert hangosan nevetni nem mertem, de könnyezett, így alibit kerestem, mitől ázott a szemem. Sajnos le kellett szálljak, és ahogy szállok le még utánam szólt.
– Na, nézd, a bolond az ablaknál ül és leszáll.
Érdekes utazás volt, jól szórakoztam, így elmondhatom ez a nap is jól sikerült.
