2. felvonás
Hát bekerültem. Ebbe a komplexumba. Ebbe az iszonyatosan félelmetes, ugyanakkor barátságos forgatagba. De hol fogok élni? Hol fogok aludni? Hol fogok tanulni? Hol fogok elbújni a világ elől, ha szükségét érzem? Egyáltalán, hol lesz a bázisom?
Aztán bementem az egyetemre. Hogy disszidáltam. Hogy tanulni szeretnék. Hogy felvettek Szegedre, de nem mentem el. Hogy inkább disszidáltam. Hogy talán egy hónapra való pénzem van. Hol tudnak segíteni nekem? Ki tud segíteni nekem? Hogy két pont híján maximális volt a felvételim. Hogy a világ bármelyik egyetemére felvennének. Féltem. Izgultam. Nem tudtam mi lesz. Egyedül voltam. Egy barátom élt kint, de a felesége nagyon befogta, hozzá nem mehettem. Ó b…ssza meg…
Aztán behívtak. Ott ült velem szemben öt kecskeszakállas ember. Fogalmam sem volt, kik ezek.
Zavartan vigyorogtam. Tizenkilenc éves voltam. Egy hét múlva kezdődött a tanév. Féltem, mi lesz. 1987 volt. Augusztus vége. Éppen leszereltem. Aztán felhívtam a JATE dékánját és mondtam neki, hogy akkor megyek. Megmondaná-e a barátjának? A főiskolán? Hogy úgy döntöttem disszidálok. És a szüleim még nem tudják. Az volt ám a nehéz dió. Mindenesetre borzasztó link voltam. De igyekeztem rettenetesen udvarias lenni. Pedánsan válaszolgattam a kérdéseikre. Közben rettenetesen áldottam anyámat. Hogy megtanított angolul. Meg németül. Egyáltalán, hogy Bergen-Belsenben volt három évig. Ahol megtanult angolul, németül. Hogy segített az angoloknak felszámolni a tábort. Hogy túlélte a tábort. 18 éves volt. Mint én most. Ő már túl volt Bergen-Belsenen ennyi idős korában. Én ott voltam, ahol Anna Frank egy jó darabig. Amszterdam. Kijönni egyszerű volt. Segített a nagybátyám. Akkoriban tartományi miniszter volt egy osztrák tartományban. Ő segített nekem, hogy kikerüljem Traiskirchent. Persze a tábort. Áldottam érte. Meg azért az ötszáz dollárért, amit a zsebembe gyömöszölt. De hogyan tovább? Mit fogok tenni?
Ilyenek jártak az agyamban, miközben – mint egy kihallgatáson – záporoztak a kérdések. De én megszoktam, hogy záporoznak a kérdések. Magyarországon nőttem fel. És nem kerültem el a rendőröket. Sőt. Szóval vallattak, majd kitalálták, hogy kapok három órát. Meg egy csomó feladatot össze-vissza. Oldjam meg őket. Mit veszíthetek? Tökös, magyar fiú voltam, egy év katonaság után. Megjártam a Lánchídi csatát. Iszonyatosan megvertek a rendőrök közben és utána. Olyan voltam, mint egy Michelin baba. Még jó, hogy nem voltam soha csont és bőr. Még jó, hogy az apám levitt négyévesen a birkózó csarnokba. Unta, hogy mindig megvernek. Még jó, hogy ő volt az apám, ő meg az anyám. Lelkiismeret furdalásom volt, hiszen fogalmuk sem volt, hogy disszidáltam. Gondoltam, majd szólok, hogyha sikerültek a dolgok, amiben nyakig voltam.
Mi van ezzel a dolgozattal? Elkezdtem figyelni. Mondták, hogy van három órám, meg egy rakat feladatom. Oldjam meg őket, és figyeljek a helyesírásra. Tudtam, hogy az oktatás nyelve angol. Ott fontos a helyesírás. Ha szar a helyesírásom, esélyem sincs, hogy felvegyenek. Én akartam, hogy felvegyenek. Óra indult, négyen kimentek, egy maradt és bámult engem. Én belevágtam. Úgy elrepült a három óra, mint a szél. Visszatértek a vének. Úgy éreztem magam, mint Zsuzsánna. A Bibiliai. Eszembe jutott a Zsuzsánna és a vének festmény. Eszembe jutott Anna Frank. Eszembe jutott anyám. Eszembe jutott apám. Eszembe jutottak a haverjaim. Eszembe jutott Magyarország. Miden eszembe jutott hirtelen.
Aztán a vének öten összedugták a fejüket. A lapokat olvasták, amiket teleírtam a feladatok megoldásával. Néha abbahagyták és ráncolták a homlokukat. Én izzadtam. Ez egyetlen nagy utazótáskám a lábamnál hevert. Tele volt a vagyonommal. Mármint a ruháimmal. A pénzem és az útlevelem a farmeremben volt. Izzadtam és fáztam egyszerre. Hű, de be voltam szarva. Mi lesz? Hű, de nem tudtam. Aztán az egyik öreg megszólalt. Hogy ez minden, amit mondani akartam?
Én csak pislogtam, mint a hal a szatyorban. Nem tudtam, mit válaszoljak. Gondoltam, amit mondanék a kérdésre, nem lenne szalonképes. Mert káromkodni is megtanultam angolul. Nagyapámtól. Aki 1983-ban halt meg. Aki úgy káromkodott, hogy a gyerekek nem értették. Én nem voltam rest, megtanultam káromkodni és fene büszke voltam magamra. Fel is vettem az új, piros bakancsomat az öreg temetésére. Arra riadtam, hogy kérdeztek valamit és mindenki a válaszomra várt. Én mondani akartam, hogy húzzanak a faszba, hagyjanak engem békén.
Már nyitottam a számat, hogy elmondjam a nagymonológot, amikor elért a fülemig az öreg mondata. Mit szeretnék tanulni? Úgy meglepődtem, hogy csak biluxoltam. Mi van? Mondtam, mit tudom én… Azt mondta erre az öreg, hogy járjak három évig alapszakra, aztán majd választok. Ő látja bennem a történészt. Erre inkább nem mondtam semmit. Van hol laknia? Jött a következő kérdés. Nincs. Akkor maga a feka-negyedben fog kapni most egy lakást, amit kedvére használhat, de orgiákat ne csináljon. Munkája van? Felröhögtem magamban. Nincs baszki. Honnan lenne? Egy napja vagyok Amszterdamban. Mondom nincs.
Erre megszólalt az egyik kecskeszakállas, hogy menjünk. Megmutatja a lakást, odaadja nekem a kulcsot és bemutat a leendő munkáltatómnak. Később kiderült, hogy egy szlovák statisztikus az ember. Mármint a kecskeszakállas. Én hótt zavarban voltam. Csak motyogtam, mint egy hülyegyerek. Hogy köszönöm szépen. Hogy nagyon szépen köszönöm. Hogy nem is tudom, mit mondjak. Erre megszólalt megint az öreg. Hogy nem gondolta volna rólam. Hogy ilyen jó dolgozatot még nem látott. Hogy inkább ők köszönik meg nekem, hogy ide fogok járni. Mi van? Jól hallok? Hogy az enyém volt az a dolgozat, amire évek óta vártak. Szédültem. Hihetetlen volt.
Aztán elindultunk az öreg szlovák kecskeszakállassal. Meghívtam egy sörre, mielőtt beültünk egy taxiba és elindultunk a felfedezőútra. Boldog voltam, mint a nagy felfedezők. Amikor beültünk, a kezembe nyomta a lakáskulcsot.
Aztán történtek még események hat év alatt, de azt majd a következő irományokban elmondom. A sör jó volt. Életemben először ittam Heinekent és az öreg nem engedett fizetni. Boldog voltam, na… Észre sem vettem a részegeket, drogosokat, kurvákat, striciket.
- február, második díj
