Gyönyörű kertes házban lakunk, rengeteg gyümölcsfánk van. Ezt én szörnyen díjazom. Imádok fára mászni, főleg, ha az ágak roskadoznak az érett, édes, zamatos cseresznyétől, körtétől, almától, baracktól, meggytől, szilvától. Gyümölcsimádó vagyok, még a lányoknál is jobban szeretem őket.
Kezdődik az élvezet május közepén, akkor érik a korai cseresznye, és eltart december elejéig, amikor a birsalmát szüreteljük. Valami mindig érik, sokszor egyszerre vagy egymás sarkát taposva többféle is. Majdnem hét hónapon keresztül. Óriási öröm, hatalmas, valódi boldogság ez nekem.
Környékünkön, nagyjából egy kilométeres körzetben, minden telek szép nagy, kényelmes, modern házakkal, kertekkel. Egyesek haszonállatokat is tartanak. Mint például az egyik szomszédunk. A kertje telis-tele rózsafával, rózsabokorral meg egyéb virágokkal, amit aztán elad. Mert a belvárosban van egy igazán jól menő virágboltja.
A rózsafák, rózsabokrok alatt pedig gyöngytyúkok meg apró termetű dísztyúkocskák kapirgálnak, bogarásznak. Időnként ezek közül is új gazdára talál néhány. De számuk sosem apad jelentősen, mert időről időre születnek, akarom mondani, a tojásból kikelnek újabbak. Na, azok aztán roppant aranyosak, kezdetben alig nagyobbak, mint egy pingponglabda. Csak hát nekik lábuk is van, míg az asztalitenisz-bogyónak nincs.
Néha megállok az utcán a szomszédék előtt, és bámulom eme pici jószágokat meg a virágokat. Jó szórakozás ez nekem, üdítő. Ajánlom nektek is. A sok tanulás, internetezés és tévénézés mellett igazán jót tesz picikét a lüktető, valóságos valóságot, az igazi életet megfigyelni. Bizony, bizony, borzasztóan remek dolog. Isten bizony.
Különösen az a csodajó, hogy az egyik díszkakaskával beszélgetni tudok. Szinte látom már, és majd, amikor felolvasom nektek eme írásomat, igaziból is látni fogom, leesett az állatok, nagyra kerekedett a csodálkozástól a szemetek. Ennek én roppant örülök. Tényleg nagyon örülök.
Elárulom, nem ment könnyen megtanulni az ő nyelvét, mert szörnyen tömören, velősen fogalmaznak azon a nyelven. De angolul, németül is borzasztóan nehéz volt ám megtanulni, engem ez az apróság nem riasztott vissza. Tudok németül, angolul és „kakaskául”, lányoknak udvarolni még spanyolul meg franciául is. Nos csajok, kipróbálhatjátok, de előbb muszáj nektek is megtanulni kicsit e két utóbbi nyelven, hogy megértsétek, mit mondok.
Azzal kezdődött az egész, hogy visszakukorékoltam neki. Mert ahányszor megálltam bámulni őket, nyomban a kerítésig nyomult az udvar legtávolabbi sarkából is, és bőszen rámkukorékolt. Kis ideig tűrtem pocskondiázását, aztán odébbálltam. Így ment ez néhány napig. Aztán egyszer csak úgy éreztem, nem szabad hagynom magam, és visszakukorékoltam. Épp aszerint, ahogyan ő, pontosan utánoztam hangját. Erre még hangosabban fújta a magáét, én is éppen úgy, ahogy ő.
Később nem csupán hangosabban, de hosszabban is riogatni akart, közben ide-oda szaladgált, verdesett a szárnyával, mindenáron el szeretett volna kergetni. Egyre jobban cifrázta, bonyolította. Végül már olyan kacskaringósan kukorékolt, hogy képtelen voltam utánozni. Szégyenszemre rá kellett hagynom. Mi tagadás, akkor ő nyert.
De nem adtam fel, másnap újra harcba szálltam. Harmadnap, negyednap, ötödnap megint, minden áldott nap kicsivel jobban hadakoztam, végül már én is képes lettem a legvadabb, legbonyolultabb tirádáit, trilláit is utánozni, fejéhez vágni. Ezen borzasztóan elcsodálkozott, és hangot váltott. Halkan kérdezte, na mi van, tulajdonképpen mit akarsz?
Ekkor meg voltam lőve, fogalmam sem volt, mit kellene mondanom, mit kellene tennem. Hümmögtem, krákogtam, köhécseltem satöbbi. Mire ő azt kuricálta, jól van na, ha csupán nézelődni akarsz, hát azt szabad. Feltéve, ha nem akarod elhódítani tőlem az asszonyaimat. Ígérd meg, mindig rendesen viselkedsz.
Természetesen megnyugtattam, eszemben sincs elcsavarni a kétlábú szárnyas lányok fejét. Aggodalomra semmi ok. Jómagam a kétlábú, ám szárnyatlan csajokat szerettem világéletemben, és ez a dolog továbbra is így lesz.
