Gyalog mentem

gyalog mentem,
se pénzem, se kedvem nem volt vonatra ülni,
lehajtott fejjel gyalog mentem,
esteledett, a zúzottkövek kezdtek kihűlni,
épp csak sejlettek a sínszálak,
én számoltam a talpfákat,
egy-kettő, egy-kettő, közeledett a teremtő
kétszáz tonna dübörgő vason,
csak mentem, lehajtott fejjel, hallgatagon.

nem néztem hátra, nem érdekelt mi lesz velem,
akár egy cipőt, elnyűttem az életem,
nincs másik, mint a gyermeknek, ha orrát szipogva
anyja kötényébe fújja,
hogy játék volt az egész, kezdjük újra,
növesszek körmöt, tanuljak meg járni,
Istenként vízen, ne kelljen ladikba szállni,
ha a túloldal fáit vörösre borzolja a szél,
bár mindegy hol szikkad, a vér itt is, ott is vér.

azt ígérte megmutatja szívét nekem az ég,
kigombolta mélykék vászon ingét,
ám alatta se hús, se csont, csak a semmi,
hej, de nehéz lehet itt Istennek lenni,
és hol az éden, tán' azon a pár pisla rézfilléren,
hol van Apám, akibe annyian lábat töröltek,
csak cipelem azt, pár lapátnyi nehéz földet,
másom sincs, tán' egyszer ez a mondatom:
a világ szívét látjátok, ha széttépem mellkasom.

2024 június, első díj

0