A Tandem Színház egy 2019-ben Pécsett megalakult független színház, Bacskó Tünde és Fábián Gábor kezdeményezése.
A Tandem név elsősorban nem a két alkotóra, hanem a színházuk missziójára utal, a civil szféra és a színház összefogására. Céljuk ugyanis a civil szervezetek témáinak kihangosítása a nagyközönség felé. Az alkotó folyamatokba mindig bevonják a civileket, de ha lehetséges, akkor az előadásokban is megjelennek az aktivistáik, szakértőik. A Tandem sokféle műfajban alkot, van a repertoárjukon színházi társasjáték, fantasy verses kalandjáték, tündérmese, családi dráma és drámapedagógiai elemekkel tűzdelt szerkesztett műsor is. A színházi eszköztárat mindig valamilyen társadalmi cél érdekében (is) használják, tehát azon túl, hogy érvényes, magas minőségű színházat csinálnak, ezzel előítéleteket csökkentenek, vitakultúrát fejlesztenek, erősítik a társadalmi szolidaritást és szemléletet formálnak.
Két hajléktalansággal foglalkozó előadásuk is van – a Fapados revü és A Kóbor Szálló. Hosszú évek óta rendszeresen együttműködnek az Első Kézből a Hajléktalanságról programmal.
Az idei évadjuk legnagyobb vállalása a Közös Értékeink pályázati forrásból megvalósuló „Színházzal a szolidárisabb ifjúságért” projekt volt.
Két pécsi és egy bonyhádi gimnázium hat osztályával dolgoztak az év folyamán. A diákok először két előadáson vehettek részt: a mára már közismert Szociopoly színházi társasjátékon, ami a falusi mélyszegénységben élő családok helyzetébe avat be és a Fapados revün, ami hajléktalan szerzők műveiből és két hajléktalanságot megtapasztalt előadóval közös beszélgetésekből, játékokból áll. A Fapados revü után ilyen visszajelzéseket adtak a diákok:
„ Az ember azt hinné, hogy van egy kitüntetett dolog, ami hajléktalanná tesz valakit, de most úgy látom, hogy sok apró dolog áll össze ehhez…”
„Csodáltam, hogy a hajléktalan előadók milyen pozitívan álltak hozzá az élethez, azt hittem, akivel ilyen megtörtént, az egész életére elveszti ezt a képességet…”
Ezután a projektet innentől végigkísérő drámatanárok bevonásával tértek vissza a színészek az osztályokba és egy drámapedagógiai foglalkozáson gondolkodtak a fiatalokkal közösen azon, hogy milyen cselekvési lehetőségeik vannak a diákoknak. Ugyanis arra jutottak a fiataok, hogy csak akkor lehetséges a változás, ha az egyes személyek nem fordulnak el a nehéz helyzetben lévőktől.
A felmerülő ötletek lettek a további munka kiindulópontjai. Minden iskolában önkénteseket gyűjtöttek maguk köré, akikkel végiggondolták a lehetőségeket, szűkítették a célcsoportokat, míg ki nem rajzolódott egy értelmes, és a diákok számára megvalósítható és inspiráló program terve. Ezután nekiláttak ezek megvalósításának.
Nagyon fontos, központi eleme volt ennek a munkának, hogy fokozatosan átadják az irányítást a diákoknak. A fiatalok döntöttek a megvalósuló eseményekről és bár kaptak segítséget, de alapvetően ők maguk szervezték meg és bonyolították le a rendezvényeket. A színház a szikrát adta: motivációt ébresztett a cselekvésre és támogatta a diákokat, de a legfontosabb mégiscsak az volt, hogy a valóságban, életkoruknak megfelelő keretek között kipróbálhassák az önálló szerepvállalást egy társadalmi ügyben.
A diákok azt jelezték vissza a közös munkáról, hogy először is nagyon meglepte őket az egész, mert se ilyen előadásokkal, se ilyen közös munkára való felhívással nem találkoztak még a gimis éveik alatt.
„Nagyon jólesett, hogy autonómiát kaphattunk, partneri viszonyba lehettünk a színészekkel a folyamat szervezésben, hogy teljesen szabadkezet kaphattunk, még ha az elején kicsit elveszettnek is éreztük magunkat.”
A diákok két részből álló programot álmodtak meg: Először egy adománygyűjtő koncert-sorozatot „Jó zene, jó ügyért” címmel, amin négy pécsi diákokból álló zenekar lépett fel a pécsi Civil Közösségek Házának kertjében. Majd a koncerteken befolyt összegből juniálist szerveztek a pécsi Támasz Alapítvány által pártfogolt hajléktalan embereknek.
A koncertek összességében rengeteg embert mozgattak meg. A szervezéssel és lebonyolítással kapcsolatos feladatok mennyisége egy kisebb fesztivál megrendezésével vetekedett, amit elképesztő profizmussal intéztek a fiatalok. Volt színpad, hangosítás, büfé, minden, ami egy ilyen volumenű rendezvényhez kell. És volt bevétel is, 113.000 forintból lehetett gazdálkodniuk a juniális szervezésekor.
A következő szombaton pedig aprították a hozzávalókat és rotyogott a pincepörkölt a hajléktalanszálló udvarán… A hajléktalan emberekkel drámajátékokon keresztül ismerkedtek, majd nagyon hamar elindultak a személyes beszélgetések, amik a közösen elköltött ebéd után spontán gitározással, énekléssel kísérve folytatódtak. Az esemény végén pedig hálából intézménybejárásra hívták a diákokat az ott lakók. Ekkor történt, hogy az egyik, már segítőként dolgozó érintett könnyek között köszönte meg a figyelmet és érdeklődést a diákoknak, mert olyan jó volt, hogy végre fiatal és kedves emberek jártak náluk…
A színházi alkotók azt a visszajelzést kapták a diákoktól, hogy nagyon szerették a közös munkát és büszkék az elért eredményekre, ha lehetne, ismét belevágnának ehhez hasonló tevékenységbe. Sőt, szerintük mindenkinek meg kellene tapasztalnia, hogy milyen nehézségekkel jár egy ilyen munka és milyen felemelő érzés segíteni másokon:
„Az osztálytársaktól is pozitív visszajelzések érkeztek, olyanok is adakoztak és szólítottak meg minket elismerően, akikre nem is számítottunk.”
„Magukkal a hajléktalan emberekkel való interakciók nagyon jók voltak, több emberrel is tudtunk beszélgetni. Volt egy néni, aki elmondta az élettörténetét, ami kifejezetten meglepett, hogy ilyen nyitott volt. Szívesen megkérdeztem volna többektől is, mi a történetük, hiszen a Fapados előadáson is annyira érdekes volt erről hallani.”
„Azoknak az ügyeknek van a legnagyobb jelentősége, amik nehezek. Tehát bármennyire is nehéz valamit megvalósítani és végig csinálni, de jó ügy érdekében mindig megéri és ezek a kemény erőfeszítések teszik igazán értékessé.”
