Én nem tudom, tán a nyár, de rácsúsztam a szomszéd-témára. Mert mennyivel jobb lenne a kertes házból átmenni a szomszédokhoz, mondjuk bográcskampót (van ilyen?) kérni, mint kihívni a közös képviselőt, mert elviselhetetlen bűz terjengett az emeleten és fogalmunk sem volt, hogy a szemétledobó gégéjében sorjáznak a maradékok, vagy ami borzasztó lett volna, hogy valamelyik szomszéd gégéjében nem sorjázik már semmi, kiváltképp élet. Aztán kiderült, hogy egyik sem, bár az utóbbihoz közel álltam, hogy én magam tegyek érte: az egyik emelettárs rohasztotta a kutyájának szánt húst. 40 fok van amúgy, nem kellett sok. Az eredmény a régis-régi keszthelyi éveimre emlékeztetett, angolnavész idején. Már ami a szagot illeti.
Szóval jaj de jó lenne egy kertes ház! Nyáron. Télen persze imádom a távhőt és nem hiányzik, hogy munka után még be is kelljen fűtenem, minden elismerésem, őszintén, az ezt művelőknek.
Kertes házas létünk majdnem volt, a fiam még egy U-alakú udvarba született egy külvárosi kerületben. Hét család osztozott az udvaron és laktuk körbe azt. A szomszédokat egyszer megírom hosszabban, ezt mindig megfogadom, ők aztán megérdemelnének több oldalt! Oda többet jött a rendőrség, mint a postás, és megvolt a dolgok koreográfiája kérem. Tudtuk mikor kell hívni a szippantós autót és mikor lesz nagyakció a tescoban, és ami atombiztos volt, a Zámbó Jimmy-Rivotril party péntek esténként „a Marinál.” Mi nem jártunk át, kihúzóskodtunk na, szégyen vagy nem. De bizton állíthatom, hogy semmiből nem maradtunk ki, mert hangos volt a Fogadj örökbe és a női kar, akik régmúlt szerelmekre gondolva üvöltve hüppögték a szívbevágó sorokat. Ugyanennek a Marinak egyébiránt el nem ítélhető módon voltak pártnerei, ideiglenes befogadóként úgymond, de ilyet nem énekelt a Jimmy talán, csak a másik oldalról, a Jó asszonyéról. Az egyik szeretőtől hallottam egyszer a mondatot, miközben lépett ki az udvarra és az eget kémlelte, tán tartva a vihartól, hogy „ahol a fecske, ott a boldogság”. S mivel röstellkedtem volna megkérdezni Marit, hogy milyen alsót hord a „barátja”, hisz arrafelé kétségtelen boldogság volt az elmúlt órában, így én a madárra asszociáltam és azóta is minden fecske látványánál eszembe jut az ő röpke órájuk, nem perverz mód, csak örülök a boldogságnak.
Mi is kirepültünk azért inkább onnan, sok lett volna ez egy fejlődő szervezetnek, így a gyerek már csak fel-fel merülő sztorik kapcsán hall élete első évéről. És hát, végtére is, azóta kirepült ő is, Olaszországig a kedvesével, 3 napra tervezték, de 4 lett, mert törölték a járatukat. Kényszerű szomszédságban voltak az összes, a reptér kövén mellettük fekvő idegennel, intézkedni kellett, átfoglalni, túlélni. Tiszta felnőtt-lét. Kaland persze, de durva, hogy szállnak az évek, komolyan. Mint a fecske, pont. Most volt karonülő, most voltak a Rivo-partyk, minden, ami megszépülve várja, hogy elmeséljem majd. Hát boldogság is legyen, a szomszédban is. Akkor talán nem rohadunk meg – mint a szomszédnál a hús.
szeretettel,
Nuszer Mirjam
