Ágyunkra telepszik nem simul nem ölel

nehéz lesz ez az éjszaka is a csönd ágyunkra telepszik nem simul nem ölel
mint durcás gyermek felénk fordítja maszatos arcát kis lámpafény
képzelt pókhálón araszol egy két szó az esti teaillat nejem ajkán szétterül
gyűrött álmokon lovagol kezem engedi kantárját szabadra szívem
de a csönd ágyunkra telepszik nem simul nem ölel
mint kéregető koldusnak dobnám hitvesem kezébe alamizsnám még meleg szerelmem
aggódom harmincnyolc év talpig hűség után kinyílik majd az az ajtó
melyen tódulnak befelé szénaboglyák kaszálók zöld füvén sétáló gólyák
egykori almafánkon kikelt galambok a ráfutott borostyán tetején
fészkükben tátogó rigók nem tudom telhet bárhogy életünk sorsunk
de még összefonódva fekszünk mint két mézeskalács
bár lábunk összeér de párnánk és paplanunk külön külön szunnyad
a csönd ágyunkra telepszik nem simul nem ölel

0