754. szám Vers

Elmeficam

Szerző:
Az emberség kényelmes nyomor,
gyökeret hajt, meddőn megformáz,
arctalan jósága mind egybeforr,
mint régi könyvekben a kopott máz.
Elszakadtam az élet tengelyétől,
kimondanám, hogy Isten veled,
magával vitte legszebb vigyorát,
és telesuttogta nézésedet.
Csak a lenni-akarás ficánkol,
emberré gyötör az örvénylő szív,
szégyenbe borít, aranya lángol,
és rózsa-arccal nótázik a naiv.

Mert utálom, ha megoszt a panasz,
csikar a világ parázna gyomra,
a kényelem körútján lazítasz,
hanyatt fekve, a bitang csillagokra.
Szellem bilincseiben a szavak,
komfortos tudással szédelegve,
az erőszak ízével szólítanak,
új káprázatra, új Heródesre. 

Csak, ami emberi, az tör ellenünk,
a rosszat fogja föl az értelem,
mégis cifra rongyokban rettegünk,
amíg az ígéret gyümölcse terem.

Kapcsolódó írások