Annyira tetszett mindig ez a kifejezés! Tudom-tudom, hogy ez nem azonos a sült krumplival, olyan ez, mint a zenében a szekvencia: ugyanazt a dallamot játszom, de más hangról futtatom, más az eredmény, más a hangulat, bár sült krumplit még nem tudtak rosszul tálalni nekem, cserébe a konfekcióosztályon már ettem meg (többek között) miatta a feketelevest, már ha van még konfekcióosztály. A rósejbni kifejezés hozza magával az összes múltba repítő szót, tehetetlen vagyok épp úgy, mint amikor előttem gőzölög. Átnyúlok a másik tányérjába gyűlöletes módon a legádázabb fogyókúrámban is, reszkető ujjaim szinte lesodorják a tányéromon hervadozó salátákat, ahogy kijátszom a pillanatot, amíg valamelyik nem fogyókúrázó szerettem gyanútlanul elfordul. Ez a sültkrumpli.
A rósejbni egész más. A rósejbnit egy másik életemben eszem, abban, amiben sosem éltem. Abban van kendős nagyanyám, aki a korcsolyázás után rósejbnivel vár, én magam persze ábszolúte nem szorulok semmilyen fogyókúrára, mert karcsú a testem, hát nyilván, például ugye korizom, és a kendős nagyanyám sercegő zsírban sült rósejbnit tálal, mondjuk libazsír, a hagymától nem kell bevennem dupla adag Esomeprazolt, azt eszem hozzá, csurog a zsír a hidegtől kipirult arcomon, a hajamnak téli füst illata van és kutyát vakargatok közben.
A valóságban biztos készített volna nekem a nagymamám rósejbnit, bár nem volt híve az egyszerű ételeknek, iszonyat jól főzött és nagyon nyitottan, tán meg is sértődött volna, ha a francia velős palacsintát és az izraeli sütit lecserélem a rósejbnire. Kendője különösen nem volt, a vidék stimmel egyedül. Ja, mert kutya is volt. Misa. Szerettem. Korizni próbáltam a sulival, rettenet jelenet, E. tanár úr egyszer kézenfogott és berántott magával a pályára a kecsesen sikló osztálytársaim közé, hogy legalább legyen jeges a kurva bérelt korcsolyám, amiben reszkető zergelábakkal kapaszkodtam a palánkba, lila ujjakkal. Nem a hidegtől, hanem a pánikszerű görcstől, hogy nekemodabekellmennem. Bevitt, kettes, felejtsük el.
A nagyanyám síelni szeretett volna taníttatni, a temető felől jövet el is kapott egy fiút, hogy tanítson, de óva intette, hogy arra (itt elmutatott a mező utáni részre) ne vigyen vagy ilyesmi, mert seggbelőnek a határőrök. Igaz, lehetett látni Ausztriát, sőt, méterekben volt mérhető a távolság, a síelés meg az én kapcsolatom viszont ezek után fényévekben. Ennyit tudtam megjegyezni az egészből, hogy seggbelőhetnek. Kudarcfókusz, nincs mese. A téli sportok nem jöttek be, mondjuk a nyáriak sem, de télen rósejbnit kell enni, nyáron sültkrumplit.
Tegnap sütöttem hullámos hasábburgonyát, mi csak fogaskerekűnek hívjuk, mert amikor pici volt a fiam, megállapította, hogy olyan alakja van, mint a fogaskerekű sínjének. A lehető legváratlanabb pillanatban megjelent előttem egy réges-régi ismerősöm képe, futó ismerős volt ráadásul, ahogy egy szombathelyi szórakozóhelyen süti a hasábkrumplit – ott így mondtuk –, boldogtalanul kiméri, ketchup vagy majonéz kérdi, tanárképzőre járt, de aztán ez lett, pomfri árus hogy egy ezredik kifejezést is behozzak. A fiatalok fogékonyabbak voltak a sültkrumplira mint a magyar szakon megtanult okosságokra, így jobban is fizetett.
25 éve nem gondoltam rá, de tegnap valahogy úgy sistergett az olaj vagy nekem nem volt kedvem már a főzéshez – a szenvedély is teher, ha muszáj –, hogy bevillant. Még azt is tudom, hogy piros mellényben sütötte-rázta a frituban a mirelite hasábokat. Zsuzsi. Remélem azóta boldogabb.
Meglehet elmegyek sétálni a Rómaira. Füst illatú lesz a hajam, kutyám nincs, de botot hajigálni lehet anélkül is, hazajövök, kendőt kötök és sütök egy rósejbnit. Van gyógyszerem, szóval hagymával.
Nuszer Mirjam Johanna
