el kellene már mondanom egyszer milyen érzés az mikor híznak szemedben a csillagok mikor tágulnak testedben az erek szeretkezéseink közben lobban szemeidre szerelmünk fénye öledben ring szerényen borostás arcom mikor elnyúlnak puhán a csúcs után tagjaid vérbő nedveid csorognak az égen s mint sárkányrepülő szállnak bennünk a nyugodt percek el kellene már mondanom egyszer milyen érzés az mikor híznak szemedben a csillagok mikor megállnak a szavak bennem s ömlik belőlem a szerelem mint Etna csúcsáról a láva mikor köröznek felettünk boldog órák repülnek velünk csivitelő éjek mikor minden pillanat mosolyodba fúródik akár zuhanás után a papírrepülők mikor nincs alattunk veszélyes szakadék csak hullámzó tenger csendes öbölben kikötött csónakok versekbe rendezett mondatok el kellene már mondanom egyszer milyen érzés az mikor híznak szemedben a csillagok mikor a botorkáló régi nappalokra fátylat terít megbocsátásod mikor elvéreznek éveink harcmezőin a lelkünkbe lőtt pipacsok csak fekszünk ájultan és az sem érdekel bennünket ragyognak- e még ránk fénylő holnapok
Likes
Nincs hozzászólás