Bennem akkor is, mindig nyár lesz, ha megvénülve hangtalan sír a táj. Rozsdás avar fedi be a ligetet, hol az ős fák lombajai alatt, megzörren az ősz-idő. Fájdalmukban jajdulnak a hegyek, mezőkön megsárgulva, földekre borul a kalász. Deressé vált határban varjak kárálnak mert közeleg a tél. Szürke, ködös hajnalok elfedik dús rétek zöldellő bársonyát. Bennem akkor is, mindig nyár lesz, ha lépteim nyomát mossa az eső. Kopottan a házak faláról, hömpölyög megáradva a folyó, ha sorfalat állanak, meghajolva, zord szélben feszítve, fasoron a jegenyefák, s széltől táncoltatott leveleket söpör elém az őszelő idő. Bennem akkor is, mindig nyár lesz ha pírjában sebzett arcomon, ráncaiban sóhajtanak a holnapok, fekete csuhát öltve magára ablakomon kopogtat a magány, s csend üli meg az otthon melegét, hol a gyertya pisla fénye ád világot, az időt megállítva keresem benne múltam válaszát.
Likes
Nincs hozzászólás