halkan, mint a szép szavak, elfogynak a falvak, elapadnak kutak, a könnyek, tavak. mint cipők alatt a vándorút, elvadulnak a kertben a fák, megszűnnek a fohászok, az esti imák. az elhagyott házak repedezett falain, tégláin, csipkés mintát ölt a moha, a szulák, a vadvirág – az ember több, mint aki ölelésre vár. halk emlék már minden, mint a régi szép szavak. felnőnek bennünk a gyermekek. dobozban maradnak a fényképek. nevünk a csönd lesz, a sóhaj, a jaj.