Pilinszky János emlékére Mondd, mi az, ami kizár, ami elkerít? Ki az, aki nevet, és aki sír veled? Ki még most is segít cipelni terheid, kinek a hatalmad még büszkén hirdeted? Mi benned ez a félelem, ez a harag? Meg magad, hányszor tagadtad és feledted? Ki az, aki angyalként magába ragad? Aki önmagadhoz még visszavezethet? Mit tartogatsz, a pokloknak, a mennyeknek? Az ajtódon, ki az, aki még dörömböl? Fölötted meg milyen csillagok rebbennek? Szabadulni tudsz-e a heges közönytől? Meddig játszod még az árvát, a megvertet? És mennyire érzed magad még földinek? Szégyelled-e még, hogy megtenni nem merted, érezve, hogy szíved remegve tölti meg? Sorsod, minek a vége és a kezdete? Téged, kik bátorítanak és éltetnek? Mit tennél, ha az éj zuhanni kezdene? Éreznéd-e magad gyengének és félszegnek? Játszod-e még a sértettet és a lármást? Benned ki az, akinek a vágya tombol? Megszeretni tudnál-e azóta már mást, ki feloldott a magányos bánatodból? Mit jelent számodra az Isten és a hit? A fájdalmaidat el, kinek sikoltod? Mi az, ami meggyötör és beléd hasít? Az érzésed még azóta is kioltott? Játszod-e még a küszöbökre kivertet? Hányszor romboltál már le mindent a földig? Meg, hogyan éretted? És el, hogy viselted? Benned a fájdalom mire készülődik? Kell-e félnem, hogy magad megint elhagyod? Kell-e félnem, hogy le magadról, nem veted? Mi az, ami benned, tiszta fénnyel ragyog? És ki, kinek tárod, a meztelen sebed? Ki az, aki neked testet és vért adott? El, ki hiteti, hogy van célod, van neved? Ki nem érti el, mért dobod, és mért hagyod azt, ki téged most is vigasztalan szeret.
Likes
Nincs hozzászólás