az ostorosok alámerülnek a plankton-térbe, a szigetektől távoli, felderítetlen korallzátonyok közelében minden anyagot elnyel a totemcápa szemvize, mint egy feketelyuk az óceánban. ennek a precíz eróziónak a folyamata olyan látvány, ami csak fájdalmat kelthet a melegtől elgyengült, zsíros szívben, és ezzel mindent elő is készített a természeten túli rendezetlenség ahhoz, hogy délután egy sompolygó, langyos vihar feldúlja a törzs ócska, rozoga viskóit, miközben a totem csak hallgat és szendereg. de a sámán látja talán, hogy majd ez hozza el „az élénkülés végtelen márciusát”, amiről a próféták hörögtek a régi, kontinentális fagyban, mindezek alatt egy hajótörött a sziklákon vakaródzva próbálja megérteni, vajon az itteniek hogyan számítják az időt, figyelik-e a távoli égitestek zavaros fényeit.
Likes
Nincs hozzászólás