Így élünk majd 2057-ben
Török Tímea és Kelemen Kristóf Életvitelszerű címen performatív emlékművel tisztelegtek az 1989-es „rongyos forradalom” előtt lakhatási szervezetekkel és aktivistákkal közösen a Flaszter Biennálé keretében. A szolidaritásra fókuszáló projekt egyik alapja a Köves Alexandra és Gáspár Judit vezetésével tartott jövőkutatás volt, ahol a résztvevők megfogalmazták a vágyott jövőképüket, melyet ezúton közlünk.
2057-ben sok más ország mellett Magyarországon is minden emberi jog érvényesül, és mindenki hozzáfér a méltó lakhatáshoz. A társadalomban a legfőbb érték az elfogadás, a sokszínűség és a személyközpontúság, azaz figyelembe vesszük a különbözőségeinket. A közösségekben az egymásra való figyelem és együttműködés uralkodik, az egyenlő méltóság elvére törekedve. Négy órás munkaidőben dolgozunk, így mivel több idő jut a véleménycserére, a társadalom konszenzusok alapján tud működni. A közös döntéshozatal kultúrája ismert, bevett és sokat használt gyakorlatai az oktatás részét képezik. A nagy társadalmi döntéseket hosszú, nyílt vita előzi meg. A döntéshozatalba beépülnek az állampolgári tanácsok, az állampolgárok egy specifikus és folyamatosan működő szervezetnek köszönhetően tájékozottakká és képzettekké válnak, így felelős döntéseket hoznak. A közösség nem csak válaszokat ad, megvan az útja saját kérdése feltevésére is, amiben döntést vár. A döntéseknek különböző méretű körei vannak a téma függvényében, szakmai alapon vagy a lokalitás szerint, minden kérdésben meghatározva a döntésképes közösséget. Egyes esetekben szakértők segítik a döntési opciók kialakítását, akik tanácsadóként, a technológiai kérdések és a keretek eldöntésére kerülnek bevonásra. A lakhatásról önkormányzati vagy kisközösségi szinten születnek döntések, ahol adottak a saját erőforrások, a saját költségvetés. Itt szakértőként többek között építészeket, szociológusokat, urbanistákat és ökológusokat vonnak be. Minden döntésben, ahol kisebbség alakul ki, ott mediációhoz lehet fordulni. A kitűzött cél az esélyek kiegyenlítése, tisztesség, méltányosság, így ezek a döntések a lakhatást soha nem veszélyeztetik.
Városi funkciók egymáshoz képest elérhető közelségben helyezkednek el, miközben a települések közötti mobilitás egyszerűsödött. A fogyasztás a valódi szükségletek szerint alakul, és a tulajdonlás helyett a megosztás és a használathoz való hozzáférés a prioritás, ez jelenti a biztonságot is. Az emberek az ingatlanokat nem vagyontárgyakként vagy státuszszimbólumként kezelik, hanem a használati értékük szerint ítélik meg őket, miközben elterjedt a szövetkezeti tulajdonlás is. Zéró kibocsátású otthonokban él mindenki, amelyekben érvényesülnek a fenntarthatósági szempontok. Szigetszerű közműfejlesztésnek köszönhetően saját szélerőműveket és napelemeket telepítenek. Mindenkinek adott az elfogadható szintű lakás, vagyis minden háztartásban kielégíthetőek a személyes alapszükségletek, amelyek az egy háztartásra jutó keresetek kisebbik részéből megvalósulnak. A lakhelyet a munkahely és természeti, szociális, családi igényekhez igazodva rugalmasan lehet változtatni. A lakhatás megújulása is a fenntarthatóság jegyében zajlik, a fókusz a megőrzésen és a javításon van. Az építkezés a helyi népsűrűséghez igazodik, és a városi területek visszafásításával, a zöldterületek védelmével élhető lakókörnyezetek alakultak ki. Az életterek a testi-lelki jólétet szolgálják, ahol az emberek felelősséget vállalnak egymásért. Sokszínű lakókörnyezetekben az egyéni igényeknek megfelelő heterogén kis közösségek élnek (többféle korosztály és család egy épületben, különböző típusú lakásokban). Az egymást szeparáló építkezés helyett összenyitott udvarok válnak jellemzővé. A közösségi tereket az állampolgárok közösen hasznosítják, ott közösen termelnek. A természeti adottságokhoz is mindenki hozzáfér, miközben védik és nem zsigerelik ki azokat. A munka nem szorul be a lakásba, választható a munkakörnyezet, amely segíti a kreativitás kibontakoztatását és a kooperatív működést. A technológiai fejlődést tudatosan kezeli a társadalom, a mesterséges intelligencia átveszi a méltatlan munkák terhét, és az emberiség kreatív munkákban tud kiteljesedni.
A hibákat mindig lehet korrigálni, a változás lehetősége érték, és az önreflexió képességének gyakorlásával az emberek tanulnak belőlük. Az önismeret értékké válásával könnyebben döntik el, hogy mikor választják az intimitást és mikor a közösséghez való csatlakozást, valamint ez a képesség segít e diverz közegben felmerülő konfliktusokat is rendezni.
szerzők:
Balog Gyula
Fazekas Mária
Fehér András
Füzy Eszter
Győri Péter
Karlócai Rubina
Kiss József
Kovács Vera
Mucsy Iván
Német Tibor
Pankovits Barbara
Puskás Panni
Szatmári Andrea
