Fura dolog történt ma az egyesen. Eleddig ha összefutottam magammal, az a 20 évvel ezelőtti énem volt. Az egyiket meg is írtam Önöknek, a mézszínű hajú lány szintén az egyesen, talán emlékeznek. Úgy tűnik, nekem az egyes villamos a legfontosabb találkahelyem, magammal találkozhatom. Egyes szám harmadik személyből egyes szám első lesz az egyesen. Bár feltett szándékom randizni egyet, majd örökre összefonódni elköteleződve a jelenlegi énemmel, néha összefutunk, alakul (heti egy óra terápiás munka van benne 😊), de ma nagy meglepetésemre a 20 évvel későbbi én ült le velem szemben az Árpád hídnál. A Bosnyák térre tartottam épp, mert más fura is volt ma, nem csak az, hogy minden kétséget kizárólag én voltam az ott szemben. A nagy találkozás előtt, még mit sem sejtve itthon, kigugliztam, hol olcsó a sárgabarack. Igazi asszonyi program, egész büszke lettem magamra. Vagyis hol a legolcsòbb, mert olcsónak épp sehol sem mondható, de a zserbó és a palacsinta örök szerelmek és hát van ez a hiúság, mégis a saját lekvárt, ha rebegi az ember a trakta alatt, máshogy néznek rá. Kiadott egy oldalt, még grafikon is volt, hol és miként változik a barack ára most, Budapesten. Így indultam a Bosnyákra. Nem reklám, még mielőtt.
Na és akkor jöttem én. Azonnal megismertem magam, mert kerekded volt az arcom és volt rajta bőven nevetőránc és hát akadt keserű mélyedés is, a hajam kleopátra volt, jó, hát a testem sem az a szilfid, mit tagadjuk, a karomon egy csomó színes karperec csilingelt, smink is volt persze és rahedli parfüm és… vászonruha. Szines vászonruha.
Aha, gondoltam, csak be fog kebelezni ez az általam csak kapolcsinak nevezett stílus, öreg hippi leszek félig, félig meg dáma, de jó az arány és az irány is, be kellett látnom.
Aztán arra gondoltam, a 20 évvel idősebb énem is hátha a Bosnyákra tart, de vicces lenne együtt válogatni a kajszit, nem oda jött, még szerencse így utólag, mindig mondom a gyereknek, hogy majd befizetem jogsira, tudja már kívülről, hogy „majd vinni a mama seggét a befőzős cuccokért”, közel 6 kiló barack, két kiló meggy, plusz a cukor, nem kevés ám. Nem cipekedni jött(em) egyébként, leszállt(am) az Ajtósinál. Mármint a 20 év múlvai Mirjam.
Aztán az is eszembe jutott, hogy ha jót akarok a gyereknek, nem itt fog furikázni engem, ezt mondom is mindig, feküdj rá a nyelvekre, könyörgöm, legyen jövőd meg jelened, én meg majd megyek sokszor, ha tudok, hozzád, hazajössz te is, de muszáj menni. Fáj közben, persze, de tényleg muszáj, nagyon úgy fest.
Fragile, max majd ezt írom a csomagra, ha feladom a lekvárt.
Bár két éve Neuköllnben, miközben kebabozni akartunk, láttuk, hogy egy kiló barack 1 euro. Kiabálta is az arab, ein euro madame, szólt az mindenkinek, németnek, arabnak, zsidónak, melegnek, mindegy volt, az almával elcsesztük, a barack világbékét hozhat.
Ha más nem, megfőzöm majd kint, látogatóban. Hiányozni fog a bácsi magyar hangja, amint azt tanácsolja, asszonyom, egy napot hagyja állni, ennek még nem árt. De a lekvár maga az optimizmus, a jövőnek főzzük.
Nuszer Mirjam
