705. szám Széppróza

Fejlövés

Szerző:

Csakis a kitartásomnak, na jó, az erőszakosságomnak köszönhetem, hogy kaptam egy halovány ígéretet, talán szóba áll majd velem. Hajtott a bizonyítási vágy, meg persze a hiúságom. Én leszek az egyetlen magyar médiamunkás, aki Detroitban megtalálja és szóra bírja a hírhedt 52-es légió szökött katonáját, a testőrgárda sokat tudó harcosát.

A Flat Rocknál haladtam északi irányba, elértem Dearborn Heights-t, majd a Redford Charter környékén nyugatra fordultam, és a Livonia közelében megtaláltam a Farmington Hills keresett utcáját. Lehangoló, koszlott egy hely. Rozsdásodó autók tucatjai parkolnak mindenfelé. Az ott kószáló gyanús alakok miatt egy ideig nem is mertem kiszállni a kocsimból. Itt lakik hát John Z. Toth, vagyis Tóth Zoltán János egykori testőr. Ma targoncás egy közeli hulladéktelepen. Hosszan kopogtam, mire végre ajtót nyitott. Nem köszönt, csak intett, hogy gyorsan húzzak be a házba.

– Kér egy sört?

– Nem azért jöttem, de kösz.

Szótlanul leküldtük az első Detroit Penauts Beer-t, majd unottan bámulta az arcomat. A háttérben ment a tévé, valami helyi kosár-meccset közvetítettek. Muszáj volt megszólalnom végre.

– Hogyan került a légióba?

– Kaptam egy levelet, hogy másnap a minisztériumban lesz jelenésem. Így mondják ezt? Már elég rosszul beszélem a nyelvet.

– Még csak három éve él Detroitban…

– Yeah. Beosztottak a miniszter mellé testőrnek. A tornateremben a pálya széléről figyeltem őt, ez volt az előírás. Edzés közben is védenem kellett a miniszter urat. Egyszer csak mit látok? Az egyik futsal játékos páros lábbal beleszállt a tárcavezető úrba! Azonnal berohantam a pályára, sokkolóval semlegesítettem a támadót, majd a célszemélyt kimenekítettem a teremből. Nem is öltözhetett át, azonnal a páncélozott harci jármű felé tereltem. Belöktem, és amilyen gyorsan csak tudtunk, a konvojjal elhajtottunk a helyszínről.

– Ez tényleg nagyon kemény szituáció lehetett.

– Nem volt idő mérlegelni. Ki tudja mi történhetett volna még a pályán. Esetleg labdával fejbelövik.

– Melyik volt a következő eset?

– Ez a szolgálati időm harmadik hetében történt, azt hiszem, a Kaukázusban. A tárgyalás után a delegációnkat elvitték az ottani elnök privát állatkertjébe, ahol a miniszter úr szeretett volna szelfit készíteni, amint éppen egy medvét simogat.

– Kedves történet.

– Magának lehet, hogy az. Nekem nagyon nem. A medve váratlanul megharapta a minisztert.

– Testőrként mit csinált?

– Lelőttem az állatot, majd a társaimmal körbevettük a miniszter urat. A testünkkel védtük. Életveszélyes helyzet alakult ki, mert az elnök emberei lőni kezdtek ránk. Kettőt leszedtem közülük. Utána minket is menteni kellett.

– Megint a lélekjelenléte. És melyik volt az utolsó eset?

– Tudja, a miniszter urat csak az előzetesen kiállított írásbeli engedély birtokában lehet megközelíteni. Ha nincs papír, minden eszköz megengedett.

– Megint tüzet nyitott?

– Sajnos igen. Még szerencse, hogy csak térdre céloztam.

– Kit lőtt meg?

– A miniszter úr édesanyját, aki nem akart persze semmi rosszat, csak friss pogácsát hozott a fiának. De nem törődött a kordonnal, fittyet hányt a protokollra, hiába szólítottuk fel, álljon meg azonnal, de nem reagált, szinte futva ment a miniszter úrhoz. Azt hittem, bomba van a kezében.

– És lelőtte. Utána pedig menekülnie kellett az országból.

– Nem volt más választásom.

Tóth Zoltán János, a hírhedt 52-es légió egykori testőre nem kívánt többet elmondani. Felpattintott még egy sört, majd tudomást sem véve rólam, mintha már ott sem lennék, a pamlagon elterült, és nézni kezdte a kosárlabdameccset.

Az ajtót magamtól is megtaláltam.

Megjelent a szerző A rúdtáncosnő fegyvere c. kötetében. Kapható terjesztőinknél és szerkesztőségünkben. 

Kapcsolódó írások