764. szám Vers

Hőségetűdök

Szerző:
(egy)
bitumen tócsa vicsorít a napra
aszfalt csurran, petrol szaga száll
csatornáink bűze a mélyből felböffen
magától is viszolyog a városi nyár

a tikkadt parkban két nyomorult nyugdíjas
gyilkolja egymást az árnyékos padért
maszatos kiscsávó veri magát földhöz
anyjával hisztizik újabb fagyiért

villamosvezető taxissal üvöltöz
míg beléjük nem hajt egy kamionos
a mentős megfogadja: új életet kezd most
és a Dagály strandon lesz ő kabinos

hűvös irodákban a légkondi zümmög
talpas poharakban megcsörren a jég
decens titkárnőtök a telefonba suttog:
– Főnök, a népnek lassan elég...

(kettő)
Leszáll a tintakék éjszaka végre
a külvárosra, hol szállásom vagyon.
Ilyenkor már a tolvajok sem járnak.
Villák mélyén pihen a harácsolt vagyon.

(három)
Átizzadt vánkosát
feje alá gyűrve
rejtett vackán
elhevert a hőség.
Forgolódott kicsit még talán,
de aztán halkan horkolni kezdett;
sósízű csöpp csordult le homlokán.

(négy)
Alszik a város, ülepszik a por.
Kannákban poshad a savanyú bor.
A remízből kiszorult villamost

nem őrzi senki, hát most mint a fost
a disznó a palánkra; graffitit kennek
gyorsan az oldalára.

(öt)
Alszik a széken a kabát,
zsebében fizetési meghagyás,
csekkek, számlák, szórólapok...
manapság mi lehetne más?
A távolságot neked ígéri,
mint üveggolyót,
egy iroda reklámja,
pálmát, fövenyt és hitelre kéjt,
(a törlesztést több éved bánja)
Hívd inkább enyhülésül
a lassan hűlő éjt;
az utolsó korty italt,
slukkot vagy bármi „szert”,
(melytől az álszent
társadalom amúgy óva int...)
és reménykedj abban:
holnap nem kezdődik
életed újra itt, már megint.

Kapcsolódó írások