Akik gondolnak még velem, a megzavarodottal, nem is tudva, hogy a sorsom, milyen tréfát űz velem; hogy megpróbáljam pótolni, rosszabbik énem a jobbal, amíg a szalmalángommal, felmelegítem tűzhelyem. Remélve hogy írásomból, majd szépet is kilesnek, hogy azért inkább élőnek gondoljanak, mint holtnak; bőröm alá úgy kúsznak most, a novemberi estek, mint akiben a félelmek, fel csak lassan oldódnak. Remélve, vívódásaim szerethetőbbé mosnak, hogy a számat, őszinte és igaz szóra nyithatom; nem mondva a helyzetemet többé sajnálatosnak, tudva hogy a bajom, meg most is, én állapíthatom. Hogy az életem tovább majd, győzelmemmel alakul, elmondva a boldogságom, ha senki nem is hallgat meg; nem játszva már a bolondját magammal hasztalanul, hogy úgy csillogjon mosolyom, mint levélen a harmatcsepp.
Likes
Nincs hozzászólás