Mélyfekete éjben születtem,
végtelen generációra visszamenőleg sebzetten.
„Átkozott” volt a ragadványneve minden ősömnek,
s én vagyok, akinek sorsot kell váltania,
hisz halni próbáltam már annyiszor,
mégis létre szánt
minden Isten.
Szűkölök a fájdalom miatt,
kivert, fekete kutyaként vonyítva a szeretetlenség miatt.
Mintha végtelen vétkek várnának feloldozásra,
s én nem tudom lehunyni a szemem, mást nézni.
Miértek üvöltenek, s hiába értek egyre több mindent,
a csonkok csonkok maradnak,
a nyomok, jelek rajtam meghasadtak.
Fáj,
és én menetelek,
mint valami elit katona,
mert harcosnak lettem teremtve,
de csak feküdnék, mindent feledve.
