Áradásban

Leszakadtak az őszi esők, borús napok,
fecskék elsuhantak dél felé, s tél elé
köszön a mogorva ősz, feldörög az éj
zuhatag folyón falvak úsznak hajnal felé.

Siratják a szegénységüket, mit az ár elsodort
szabad boldog létet, milyük sosem volt.
Parton állva nézik a rémitő vizet,
ami nyáron csak ámító remény volt.

Oktalan némán, víztől lógó ruhában,
arcukon a könny esővel összefolyt,
torkukban megszorult a fuldokló sikoly,
istállók, házak a vízben térdig állnak.

Falakkal dőlt a remény földre, hogy jövőre
egy kicsit már jobban élnek, most félnek: 
Miből lesz enni? Mindent újra kezdeni?
Vízben az út felett, a réten úsznak a remények.

Újra alapozni házat, életet, érzést, szépet
bejárni az utat elölről futja-e? Összeharapott
foggal, erőből, dacolni az okkal, kopott
görbe derékból festeni szebb jövőképet.

0