Árulásszagot hoz a szél, Keserűn marja torkomat, Hogyan voltál rá képes így Beszennyezni álmomat... Becsapod még Önnönmagad, És nem kiált megálljt szíved, Hogy vádam téves, jogtalan, Talán még ezt is elhiszed… Gyűrűmet hordtad ujjadon, Azt, mit Zsuzsinak sem adtam, Lelkiismereted vajon Megkínoz vagy csak tűri halkan… Nem hiszem, hogy képes vagy már Szembenézni a gonosszal, Én rossz útra tévedt babám, Talán csak nevetsz rajtam... Váltanom kell most a ritmust, a rímet, „Örökké!”– ígérte elfeledt híved, Igaz volt, igaz lesz. Szeretlek téged! És várok, míg egyszer megérted…
Likes
Nincs hozzászólás