Vers

Csokonai paródia, A kenyérhez

Szerző:
Fogyózokkal játszó,

péki sütemény,

finomságnak látszó,

barna rozskenyér.

Kit vesz magának 

túlsúlyoson,

s mint védangyalának, 

bókol untalan.

 


Rozsos ízzel mért kecsegtetsz,

mért illatoz' felém?

Kétes kedvet mért csepegtetsz

Még most is belém?

Csak maradj magadnak!

Biztatóm valál;

Hittem szép szagodnak,

Mégis hízlalál.



Kedvem frázisokkal

végigültetéd,

szóró morzsáiddal

reményem éltetéd.

Rám ezer rizsával 

szórtad a katyvaszt,

s kétes boldogsággal

fűszerezted azt.

Gondolatim minden reggel,

Mint a fürge méh,

Repkedtek a friss meleggel

szendvicsek felé,

Egy híjját esmértem

Örömimnek még:

tejföl ízét kértem,

s megadá az ég.

Jajj, de újabb kilók 

rámrakódtanak,

fogyásim, elhagyásaim

kifáradtanak,

Nadrágom, blúzom,

egyre szűkké vált,

régi hízásom

újra rám talált.

Óh, csak a nutellát hagytad volna,

csak magát nekem, 

Most panaszra nem hajolna

Gyászos énekem.

Kalács közt a búkat

Elfelejteném,

S a vékonycsontúakat

Nem irígyleném.

Hagyj el, óh sütemény!

Hagyj el engemet;

Tej, sütemények,

Isten véletek.

Kapcsolódó írások