Gyönyörű kertes házban lakunk, rengeteg gyümölcsfánk van. Ezt én szörnyen díjazom. Imádok fára mászni, főleg, ha az ágak roskadoznak az érett, édes, zamatos cseresznyétől, körtétől, almától, baracktól, meggytől, szilvától. Gyümölcsimádó vagyok, még a lányoknál is jobban szeretem őket.
Kezdődik az élvezet május közepén, akkor érik a korai cseresznye, és eltart december elejéig, amikor a birsalmát szüreteljük. Valami mindig érik, sokszor egyszerre vagy egymás sarkát taposva többféle is. Majdnem hét hónapon keresztül. Óriási öröm, hatalmas, valódi boldogság ez nekem.
Környékünkön, nagyjából egy kilométeres körzetben, minden telek szép nagy, kényelmes, modern házakkal, kertekkel. Egyesek haszonállatokat is tartanak. Mint például az egyik szomszédunk. A kertje telis-tele rózsafával, rózsabokorral meg egyéb virágokkal, amit aztán elad. Mert a belvárosban van egy igazán jól menő virágboltja.
A rózsafák, rózsabokrok alatt pedig gyöngytyúkok meg apró termetű dísztyúkocskák kapirgálnak, bogarásznak. Időnként ezek közül is új gazdára talál néhány. De számuk sosem apad jelentősen, mert időről időre születnek, akarom mondani, a tojásból kikelnek újabbak. Na, azok aztán roppant aranyosak, kezdetben alig nagyobbak, mint egy pingponglabda. Csak hát nekik lábuk is van, míg az asztalitenisz-bogyónak nincs.
Néha megállok az utcán a szomszédék előtt, és bámulom eme pici jószágokat meg a virágokat. Jó szórakozás ez nekem, üdítő. Ajánlom nektek is. A sok tanulás, internetezés és tévénézés mellett igazán jót tesz picikét a lüktető, valóságos valóságot, az igazi életet megfigyelni. Bizony, bizony, borzasztóan remek dolog. Isten bizony.
Különösen az a csodajó, hogy az egyik díszkakaskával beszélgetni tudok. Szinte látom már, és majd, amikor felolvasom nektek eme írásomat, igaziból is látni fogom, leesett az állatok, nagyra kerekedett a csodálkozástól a szemetek. Ennek én roppant örülök. Tényleg nagyon örülök.
Elárulom, nem ment könnyen megtanulni az ő nyelvét, mert szörnyen tömören, velősen fogalmaznak azon a nyelven. De angolul, németül is borzasztóan nehéz volt ám megtanulni, engem ez az apróság nem riasztott vissza. Tudok németül, angolul és „kakaskául”, lányoknak udvarolni még spanyolul meg franciául is. Nos csajok, kipróbálhatjátok, de előbb muszáj nektek is megtanulni kicsit e két utóbbi nyelven, hogy megértsétek, mit mondok.
Azzal kezdődött az egész, hogy visszakukorékoltam neki. Mert ahányszor megálltam bámulni őket, nyomban a kerítésig nyomult az udvar legtávolabbi sarkából is, és bőszen rámkukorékolt. Kis ideig tűrtem pocskondiázását, aztán odébbálltam. Így ment ez néhány napig. Aztán egyszer csak úgy éreztem, nem szabad hagynom magam, és visszakukorékoltam. Épp aszerint, ahogyan ő, pontosan utánoztam hangját. Erre még hangosabban fújta a magáét, én is éppen úgy, ahogy ő.
Később nem csupán hangosabban, de hosszabban is riogatni akart, közben ide-oda szaladgált, verdesett a szárnyával, mindenáron el szeretett volna kergetni. Egyre jobban cifrázta, bonyolította. Végül már olyan kacskaringósan kukorékolt, hogy képtelen voltam utánozni. Szégyenszemre rá kellett hagynom. Mi tagadás, akkor ő nyert.
De nem adtam fel, másnap újra harcba szálltam. Harmadnap, negyednap, ötödnap megint, minden áldott nap kicsivel jobban hadakoztam, végül már én is képes lettem a legvadabb, legbonyolultabb tirádáit, trilláit is utánozni, fejéhez vágni. Ezen borzasztóan elcsodálkozott, és hangot váltott. Halkan kérdezte, na mi van, tulajdonképpen mit akarsz?
Ekkor meg voltam lőve, fogalmam sem volt, mit kellene mondanom, mit kellene tennem. Hümmögtem, krákogtam, köhécseltem satöbbi. Mire ő azt kuricálta, jól van na, ha csupán nézelődni akarsz, hát azt szabad. Feltéve, ha nem akarod elhódítani tőlem az asszonyaimat. Ígérd meg, mindig rendesen viselkedsz.
Természetesen megnyugtattam, eszemben sincs elcsavarni a kétlábú szárnyas lányok fejét. Aggodalomra semmi ok. Jómagam a kétlábú, ám szárnyatlan csajokat szerettem világéletemben, és ez a dolog továbbra is így lesz.
9.
Nos, Karcsi elbeszélése hatalmas vitát kavart. Valóságos viharos vitát. Többen is azt állították, dehogyis tud ő kakasnyelven beszélni, hiszen az abszolút lehetetlen. Mások pedig azt még hajlandóak voltak elhinni, hogy ha nem is a kiskakas nyelvét, de viselkedését képes megérteni. Talán még az érzéseit is, de az elképzelhetetlen, hogy értelmesen, lényegretörően, mindkettőjük számára érthetően tud kommunikálni azzal a kis madárral. Azt valószínűleg csupán beképzeli magának.
Karesz ezt természetesen hevesen tagadta. Felajánlotta, hogy be is bizonyítja igazát, hisz semmi egyebet sem kell tenni, mint elmenni vele oda a helyszínre, ahol majd mindenki szeme láthatja, füle hallhatja, ő valóban tud csevegni azzal az aranyos kakaskával. Sőt, ha valaki esetleg irigyli tőle eme különleges tudást, hát nosza rajta, tessék vállalkozni arra, hogy kakasnyelven tanuljon. Nem könnyű, ez kétségtelen, de lehetséges. Bárki megpróbálhatja, ő nagyon szívesen segít.
Néhány lány egyből jelentkezett a nem mindennapi kurzusra. Ők már a vita kezdetekor is hittek Kurtafalvi Kakas úrfinak. Sürgették az indulást. A többség azonban csupán azért akarta látni a nagy-nagy bizonyítási kísérletet, mert borzasztóan kíváncsi lett, meg akartak győződni arról, amit félig-meddig vagy elhittek, vagy nem. Saját kezűleg akarták megtapsolni, ha igazat mondott, illetve igazat állított, vagy pedig saját kezűleg akarták egy pár nyaklevessel büntetni, amennyiben füllentett.
Persze olyanok is akadtak, akik buta módon focizni vagy internetezni mentek inkább. Mit is mondhatnék erre, nem vagyunk egyformák. Vannak, akiket sohasem vonzanak a hihetetlen, ritka különlegességek, csak a kitaposott ösvényre mernek lépni, csupán a könnyen átlátható, szimpla dolgokra kíváncsiak. A túlnyomó többség azonban örömmel indult igazi csodát megtapasztalni. Vidáman, a kelleténél jóval hangosabban érkeztek a kis kakas birodalmának kerítése elé.
Túl sokan, túl lármásan toppantak oda. Lett is hirtelen nagy futkosás a kertben. A csibék, kis tyúkok elmenekültek a legtávolabbi sarokba, a harcias apró kakas viszont előrerohant, és éktelen ricsajt csapott. Futkosott, ugrált, csapkodott szárnyával, cifrán, kacskaringósan, éles, magas hangon kukorékolt. Biztosan nekiment volna a hozzá legközelebb álló tanulónak, hogy alaposan megcsipkedje, ha nincs köztük a kerítés. Hát ennek mi a baja, kérdezték többen is. Tán csak nem bolondult meg szegényke?
Á, dehogy! Az a baj, hogy túlságosan hangosak vagytok, nevetett Karesz. Meg aztán sokan is vagyunk. És titeket még nem ismer. Menjetek át az utca túlsó oldalára, onnan is láthatjátok, mi fog történni, hallhatjátok, hogyan fogok vele beszélgetni. A társaság, bár vonakodva, ám mégis szót fogadott. Miután mindannyian az utca másik felére értek, a kis kakas lassan megnyugodott. És Karcsi bemutatta tudományát. Beszélgetett kétlábú, kétszárnyú barátjával.
