Mint tudjátok – vagy nem tudjátok -, Hófehérke mostohaanyja, akit feleségének halála után a király nőül vett, maga is szép asszony volt, de telhetetlen gőgjében naponta többször is megkérdezte varázstükrét: – Tükröm, tükröm, kis virágom, ki a legszebb a világon? – Természetesen Te – válaszolt engedelmesen a tükör. De aztán egyszer elege lett az egészből és fellázadt. Akkor éppen rossz napja volt – a szobalány tisztogatás közben megkarcolta tükrének varázsbevonatát –, és az ezredszer ismétlődők kérdésre ingerülten így válaszolt: – Úrnőm! A csiszolt gyémánt szépségét nem lehet egy pottyantott csirke ürülékével összehasonlítani! – Miket beszélsz?! És melyikünk a csiszolt gyémánt kettőnk közül? Én vagy Hófehérke, a lány, akinek a szépségéről már sokat hallottam? – Hát nem te, Úrnőm! Te csak egy kiszáradt kóró vagy hozzá képest, ráadásul gonosz, rosszindulatú asszonyként létezel. Tudd meg, hogy Hófehérke ezerszer szebb nálad, és hiába küldöd rá udvari vadászodat, hogy megölje őt, Hófehérke oltalmat fog találni a hét t törpe erdei otthonában. És hiába próbálod megmérgezni, életben fog maradni, mert majd jön egy erdőben vadászó királyfi, aki megpillantva Hóferhékét beleszeret és feleségül veszi. Így továbbra is Hófehérke marad a legszebb a világon.
A királyné tehetetlen dühében elsápadt, majd mindkét papucsát a varázstükörbe vágta. A tükör eltörött, de mielőtt lelke a varázstükrök örök vadászmezejére költözött volna, még átvillant agyán egy utolsó gondolat: hát érdemes a mesékben igazat mondani? A való életben talán, a mesékben soha! Aztán egy utolsó sóhajtással kilehelte tükör lelkét.
A Csizmás Kandúr – Meseország korlátlan jogokkal felhatalmazott Helytartója – tudomást szerzett Hófehérke történetéről. Szörnyű haragra gerjedt, és azonnal magához rendelte a Hétfejű Sárkányt. – Jól figyelj, Hétfejű! Neked hét fejed és így hét agyad van. Mindent hétezer át tudsz gondolni. 14 szemed van és így mindent látsz. 14 orrod van, így mindent képes vagy kiszimatolni. Ezért alkalmazlak főnyomozóként téged. Azt akarom, hogy menjél körbe birodalmamban, és derítsd ki, hogy történt-e máshol is ilyen szörnyűség, ami Hófehérkével megesett. Végeztem. Lelépni!
Három hét múlva a sárkány visszatért és így szólt: – Nagy uram! Találtam egy ifjú hölgyet – Hamupipőkét -, akinek a sorsa nagyon hasonlít Hófehérkéjéhez. Az ő édesanyja is meghalt, és a megözvegyült férj, a gazdag kereskedő, újra megnősült. Az új feleség két ifjú lányát is a házhoz hozta, akik nagyon csinosak, egyben nagyon gonoszok is voltak. Ezért nehéz idők vártak Hamupipőkére. Elvették szép ruháit, vásott göncöket adtak rá és cipő helyett ormótlan fapapucsot kapott. A lány naphosszat fáradhatatlanul dolgozott; tüzet szított, főzött és mindenkire mosott. Mostohanővérei folyton gyötörték, piszkálták és esténkként a tűzhely mellett, a hamuban kellett aludnia szerencsétlennek. Még egy ágya sem volt! (Ezért is aggadták rá a Hamupipőke nevet) Múltak az évek és történt egyszer, hogy a király világraszóló ünnepséget rendezett, ahová minden szép lányt meghívott, hátha a fiának megtetszik valamelyikük és feleségül veszi. Amikor mostohanővérei meghallották, hogy ők is hivatalosak az ünnepségre, így kiáltottak Hamupipőkére: – Szaporán fésüld meg a hajunkat, tisztítsd meg a cipőinket és kösd be a főzőinket. Háztűznézőbe megyünk a Király udvarába! Hamupipőke bánkódott, mert ő is szívesen részt vett volna a táncmulatságon, és kérte mostoháját, hogy engedje el őt is az ünnepségre. – Ugyan! – szólt a mostoha – poros, piszkos vagy és mégis bálba akarsz menni?! Nincs se ruhád, se cipőd, táncolni se tudsz; csak kinevetnének, mi meg szégyenkezhetnénk miattad. Itthon maradsz, lepókhálózod a falakat, kivasalsz, aztán felmosod a lakást. Punktum!
Közben a két felcicomázott, költözött lány is megjelent anyjuk oldalán, és nyelvüket öltötték Hamupipőkére. Itthon maradsz, itthon maradsz! – vihorászták, miközben mutatóujjukkal Hamupipőke felé böktek. És akkor a szegény, engedelmes lányban eltört valami, és a sokévi megaláztatás eredményeképpen ezek a szavak hagyták el meggypiros ajkait: Elmentek ti a jó édes anyátok rézzel kivert, cafrangos… Nagy uram! emelte fel itt kezét a sárkány – nem szeretném befejezni ezt a mondatot, mert Hamupipőke olyan iszonyatos káromkodást kanyarintott, ami az én harcedzett fülemnek is sok volt. Maradjunk abban, hogy a hatás döbbenetes volt. A két csúfolódó lány a szája elé kapta a kezét, az anyjuk elsápadt, majd berohant a férjéhez és bepanaszolta Hamupipőkét. A ház ura, hallván a történteket, éktelen haragra gerjedt: – Ide figyelj, Hamupipőke – dörögte. Lehetsz te 100szor is a lányom, de ilyen mosdatlan szájú teremtést nem tűrök meg a házamban. Kitagadlak! Azonnal takarodj innen, többé látni sem akarlak! A minden ízében remegő lánynak nem volt mit összepakolnia; a padláson talált egy viasztáblát, amire ezt írta: férfiak! Aki vesz nekem ma délután egy báliruhát, azt csinál velem, amit akar! Aztán kiment a piactérre és a táblát a nyakába akasztotta. Az emberek megálltak előtte, és elolvasván a feliratot, a férfiak vigyorogva, a nők fejüket csóválva szörnyülködve tovább mentek. Ám néhány óra múlva egy jól öltözött őr állt meg H előtt és alaposan szemügyre vette a lányt. – Jól van, eljöhetsz hozzám – mondta végül, és karját nyújtotta a lánynak. Rendben van, uram, de előbb vedd meg nekem a báli ruhámat – kötötte az ebet a karóhoz Hamupipőke. Így is történt. Az őriember egy csodálatos ruhakölteményt vásárolt Pipőkének, aki látván a ruhát, boldogan felsikkantott, de azért annyit hozzátett: – De szeretnék megfürödni is… Ebben nem lesz hiba, majd én megfürdetlek, mosolyodott el a férfi, aztán felmentek az őr lakásába. Este Hamupipőke tisztán, kiöltözve – de már nem érintetlenül – kilépett a házból és elindult a király palotája felé. Amikor belépett a bálterembe, mindenki elámult a szépségén. A királyfi első látásra belé szeretett és egész éjjel csak vele táncolt Akarsz a jegyesem lenni kérdezte a lánytól hajnalban. Ha nemet mondasz, azonnal lemondok trón öröklési jogomtól – egyszerű Meseországbeli civil leszek, de örökké harcolni fogok kezedért. Mondd, akarsz a feleségem lenni? Hamupipőke, akinek elnyerte szívét a királyfi – lehajtott fejjel, boldogan igent mondott és két hét múlva, egy csodálatos, soha nem látott pompájú esküvőn egybekeltek. Hát így történt nagyuram, fejezte be jelentését a sárkány. A Helytartó hosszan elgondolkodott, aztán így szült: – Átkozott mesék! A mi Meseországbeli történeteinkben mindig happy end van. Pedig korántsem kellene, hogy ez így legyen. Tudod, a föl d és meseország valahol mégiscsak határos egymással. Hallottam olyan földi meseírokról – pl. Grimm testvérekről –, akiknek a történetei sohasem értek boldog véget. Ők soha nem írtak tündérmeséket. Lehet, hogy ők torz lelkű emberek voltak, akik csak a gyerekeket akarták halálra rémiszteni. De mégis szívszorító történeteket írtak. Lehet, hogy a mi meseírónknak hasonlóan kéne ezt tenniük… Vagy lehet, hogy mégsem… – emelte föl kezét némi hezitálás után a Helytartó. Mi, itt meseországban nem engedhetjük meg magunknak az efféle horrorisztikus meséket. Elég volt a gyermek lelkeket megrázó szörnyőségekből! Többé semmiféle rőt boszorkáról vagy gonosz varázslóról nem akarok hallani! Vagy mégis…? Tudod, mégiscsak ragaszkodom valahol a Földi mesékhez is. Mert azok is – happy end ide vagy oda – szépek. Ezért most elmész, és szép, éteri meséket hozol nekem. Olyan földi mesékre gondolok, mint pl. a Brémai muzsikosokra, a Diótörőre, a Kis Hableányra, Jancsi és Juliskára, Piroska és a Farkasra… vagy mit tudom én!? Ha ők a Földön képesek voltak ilyen gyönyörű meséket írni, akkor a mi íróink is meg tudják tenni ezt. Ezért most nekiindulsz és elhozod nekem meseország 20 legszebb meséjét! De ezekben a mesékben, lehetőleg, ne legyen mindig happy end. Tudod, mondtam, hogy a Föld és Meseország valahol határos egymással. Nekünk is jogunk van boldogtalan végű meséket írni. Lehet, hogy kissé ambivalens a gondolkodásom, de te ezzel ne foglalkozz. Na, menj utadra! Megértetted a feladatodat?? – Megértettem, nagyuram – mondta a sárkány. Aztán meghajtotta hét fejét, összecsapta két bokáját és feszesen tisztelgett. Miközben útra kelt, kitörölt egy könnycseppet a szeméből, és arra gondolt: – A nagyúr nem értette meg, hogy a Föld és Meseország soha nem volt és nem is lesz határos egymással. Meseországban soha nem születhetnek boldogtalan végű mesék. Hát, nem baj, elhozom neki a 120 legszebb mesénket, aztán vagy rádöbben a tévedésére, vagy nekem nem lesz többé egyetlen fejem sem. ezt a kockázatot vállalnom kell… Na, nyeregbe fiam!… – gondolta a sárkány. Azzal lóra pattant, és elvágtatott meseország szívébe.
