Gyerekkor

Mint zizegve fölborult bogarak: 
csapkodó kezeim vésik az elhagyott eget, 
fekszem a fölmagzott fűben hanyatt.  
Felhőkre írok, írom, ami még megmaradt,  

ha bármi ittmaradt abból a bámész korból. 
Vagyok a hátán, gazok közt álmodó gyerek, 
vagyok a rét, sáros folyó, vagyok a lent, 
ki álmodott odafönteket nézeget.  

Fekszem kiterítve, bárányok lépnek kezemre, 
tenyeremben sárból szakadó lepkék. 
A teremtő gömbölyödik fölnyílt szememre,  

alszik kedvesen, magyarázattá felejtett emlék. 
Pók szövi bábbá az időkben forgó bogarat. 
Lehetnék, aki vagyok. Aki mindvégig ittmaradt.

0