Két színésznővel egyszerre interjút készíteni nem is olyan könnyű feladat. Különösen akkor, ha nem csupán pályatársak, hanem hosszú évek óta barátnők. Gerlits Réka és Mészáros Piroska egymás mondatait befejezve, egymás gondolatait kiegészítve meséltek a Bátorságok Könyvéről, és ezzel kapcsolatos ötleteikről, terveikről.
Piroska és Réka nevét nem csak azok ismerhetik, akik gyakori színházlátogatók vagy szeretik a filmsorozatokat, hanem azok is, akiknek a Facebook és az Instagram böngészése napi foglalatosság. A Bátorságok Könyve, ez a különös online magazin ezeken a közösségi oldalakon olvasható, követhető, és azért érdemes gyakran megnézni, mert ismert és kevésbé ismert emberek idézik fel, mikor, miért és hogyan döntöttek bátran egy-egy élethelyzetben.
A sablonos bemutatást igyekszünk elkerülni, és a játékot, hogy interjúalanyaink egymást mutassák be, szívesen vállalják. Réka olyan folyékonyan mondja, mintha készült volna a feladatra.
„Mészáros Piroska 2008-ban Zsámbéki Gábor, Zsótér Sándor, Bodó Viktor osztályában végzett a Színművészetin, majd a Nemzeti Színházba jött, ahol berakták egy öltözőbe, ahol egy lánnyal öltözött, aki én voltam. Később szabadúszó lett, de tudni kell róla, hogy írói vénája is van, nagymamája és apukája is írással foglalkozott. Rendkívül kalandra kész, bátor, nagyon-nagyon energikus. Jelenleg egy olyan monodrámát játszik, amit ő maga írt saját élményeiből, ugyanis volt egy rövid időszak, amikor nem volt munkája és elment egy call centerbe dolgozni. Ezt a szeletkét az életéből megírta Boronkay Somával és játssza is Spáh Dávid rendezésében. Az a címe, hogy Call Girl. Tagja a Terminál Workhouse művészeti csoportnak, amelynek ügyvezetője vagyok, aztán jött a Bátorságok Könyve, online magazin, amit együtt szerkesztünk. ”
A bemutatás Piroska szerint is pontos és alapos, bár aki az életrajzában kutat, azt is megtalálja, hogy tud németül, angolul és spanyolul. Piroska következik.
„Rékáról azt kell tudni, hogy ő Kaposváron végzett színész szakon és egy időben kerültünk a Nemzeti Színházba. Alföldi Róbert volt az igazgató, és leszerződtetett hat-nyolc fiatalt. Szerette volna, hogy a fiatalok között új barátságok alakuljanak ki, ezért azokat tette közös öltözőbe, akik még nem ismerték egymást. Mi is így lettünk jóban Rékával. Fontos, hogy 2009-ben végigmentünk az el Camino de Santiago zarándokúton, 900 kilométert gyalogoltunk. Réka még a nemzetis évei alatt szült egy gyermeket, de aztán ő is eljött, játszott a Szkénében, a Művészetek Palotájában, a Karinthy Színházban és a MU-ban. Egy nagyon jó barátjával megalapította a Terminál Workhouse társulatot, egyesületet, amelynek azóta ügyvezetője. Teljes erőbedobással ezen dolgozik,azóta szült még egy gyereket. Nagyon sokat tesz azért, hogy a független színházra váró aknamezőket elkerülve sikeresen működjön az egyesület.”
És hogyan keletkezett a Bátorságok Könyve? Erről is Piroska folytatja az élménybeszámolót.
„Az ötlet úgy jött, hogy amikor egy fontos kérdésben bizonytalan volt, adtam Rékának egy ajándékot, ez volt a Bátorságok Könyve. Azt mondtam, ebbe írd bele, ami a bátorságról eszedbe jut. Addig nézegette a polcon azt a hatalmas méretű üres könyvet, amíg fel nem hívott és el nem mondta, hogy azt írná bele legszívesebben, milyen érzés, mekkora munka független társulatot vezetni, úgyhogy szívesen indítana erről egy blogot, de mivel ő még nem foglalkozott írással, kérte, hogy segítsek neki. Eszembe jutott, hogy milyen jó lenne Rékával közösen blogolni, és akkor én is leírnám, hogy számomra mit jelent a bátorság. Addig beszélgettünk, míg megszületett a Bátorságok Könyve online magazin ötlete: kérdezzünk meg érdekes embereket, egyéniségeket, nekik mit jelent ez a szó, mi jut róla eszükbe a saját életükből. Ez tavaly júniusban történt, de az oldal idén áprilisban indult a Facebookon. Már szlogenünk is van. Egy új bekezdés: Bátorságok Könyve. Eddig körülbelül ötven cikk jelent meg.”
Réka mesél a Humans Of New York Instagram és Facebook oldalról, ami inspiráció volt a Bátorságok Könyve koncepciójában. Ezt az oldalt egy fotós készíti, aki odamegy New York utcáin az emberekhez és megkérdezi tőlük, hogy vannak, és persze nem csak megírja a válaszaikat, hanem le is fényképezi őket. Nem csak a képek, hanem a cikkek is nagyon érdekesek. „Amit mi csinálunk, az is hasonló, de tudomásom szerint ilyet nem készít senki, hogy egy olyan tulajdonságon keresztül mutat be embereket és az ő történetüket, mint a bátorság. Ezért a Bátorságok Könyve egyedülálló. Ha az ember kitalál egy social media ötletet, megnézi, kik a versenytársak. Mi is kerestük, de nem találtunk.”
A Bátorságok Könyvében egyéniségeket szólaltatnak meg. Rékának nem csak a velük való beszélgetés, hanem az írás is különleges élmény.
„Nekem az a legizgalmasabb, hogyan lehet elkapni, elcsípni, visszaadni az ízét annak, ahogyan valaki beszél. Vannak tipikus mondatok, hívószavak, és jellegzetes szófordulatok. Érdekes kihívásnak találom elkapni az ember lényét.” Máris vitatkozunk egy kicsit, mit szabad és mit nem szabad leírni. Más a nyomtatott sajtó és más az internetes felület. A Bátorságok Könyve a Facebookon és az Instagramon olvasható, ott talán szó szerint is közölhető, jelezhető, ha valaki kötőszóként használ olyan szavakat, amelyek egy napilapban kivernék a biztosítékot.
Egy-egy fejezet úgy készül, hogy körülbelül egy órát beszélgetnek az interjúalannyal, és ennek tömörítésével készül el a 2500 karakteres leírt változat. „Ez a ma terjedelme.” Amit ennél tovább kell olvasni, az nehezebben fér bele a rohanó emberek idejébe. Az ő műfajuk viszont az Instagramra lett kitalálva, egy perc alatt el lehet olvasni, reggel egy kávé mellett, hogy jól induljon a nap, vagy a buszra várva a megállóban, hogy hasznosabban teljen az idő. Piroska szerint olyan, mint egy füves könyv. „Inspiratív, rövid történeteket olvasol.”
Két vonalon indultak el. A saját közegükből sok ismert emberrel vannak kapcsolatban, ez az egyik vágány. Mi az az egy perces történet, amit Puskás Peti, Mundruczó Kornél vagy Péterfy Bori elmesélne? Másrészt vannak a hétköznapi hősök, ahol az interjúalany nem közismert, de a története, amit elmesél, érdekes és izgalmas.
Réka azt hangsúlyozza, hogy ezekben az egyperces monológokban, önvallomásokban olyan mozzanatok után kutatnak, amelyeket máshol még nem írtak le. Az olvasó talán nem is sejti, hogy egy másfél flekkes írás milyen sok munka eredménye, mert az ötlettől a kivitelezésig, az interjú felvételétől a leírt szöveg tömörítéséig, a vizuális anyag elkészítésétől a poszt időzítéséig mindent a szerkesztők szerveznek és készítenek. Az interjúalanyoktól még semmilyen kritika nem érkezett, mindenki jól érezte magát a beszélgetés során és örült az eredménynek. Ennek talán az is oka lehet, hogy keveset kérdeznek, inkább csak reagálnak arra, amit hallanak, és hagyják a vendégüket szabadon mesélni. Bár a beszélgetés a bátorság köré épül, mindig érdekes, amikor valaki ezt ki is mondja magáról és az ezzel történő szembesülés magát a mesélőt is meglepi, inspirálja.
Egy-egy ilyen történet sok olvasót arra késztet, hogy saját bátorságát is megkeresse a múltjában, felfedezze magában. Ha Piroskát kérdeznék, mi volt a legbátrabb dolog az életében, egészen biztosan a Call Girl monodrámájáról mesélne. „Iszonyú büszke vagyok rá.” Réka számára az a bátorság, hogy független színházban találta meg a produkciós menedzsmentet. Ma már nagyobb kihívás a szervezés, mint a játék. „Szervezetek, emberek között hidakat építeni misszió, most ez a szerelmem.”
Ötletekben nincs hiány, folyamatosan születnek a jobbnál jobb tervek, elképzelések. Pályázati pénzt kaptak egy olyan színházi előadás létrehozásához, amely a Bátorságok Könyve történeteiről szól, és úgy tűnik, támogatók bizalmát és anyagi segítségét is sikerül elnyerni. Most írják a darabot, a próbafolyamat január-február körül kezdődik.
Szívesen csatlakoznak majd civil szervezetek kampányához is, és folyamatosan kutatják, figyelik, kikből áll a célközönségük, mi érdekli őket. Réka lapunk kapcsán példaként említi, hogy nagyon foglalkoztatják azok az emberek, akik hajléktalanná váltak vagy lakhatási gondokkal küzdenek. Miként emlékeznek, hogyan hoztak bátor döntést,volt-e fordulópont és újrakezdés az életükben mikor viselkedtek bátran? „Amikor gimnazista koromban a villamosra várva tekertem egy cigit, odajött hozzám egy úr, hogy ő is tekerhet-e egyet. Kiderült, hogy hajléktalan, és én egyre gyakrabban beszélgettem vele. Két diplomás egyetemi tanár volt.”
fotó: Csanádi Gábor
