Vannak, akik megfelelési kényszerükből adódóan, népszerűséget és pénzt hajszolva, enyhén szólva túlvállalják magukat. Ilyen Gyuri is, akire lavinaként, egyszerre zúdult rá minden gond.
Rádiós szerkesztőként dolgozott egy kis községben, de tervbe volt véve, hogy beköltözik a közeli városba, mivel sokszor említették, hogy jól teljesít, és gyakran felhozták a fizetésemelést, ha tudja tartani az elvárt szintet. Egyedül élt, önkormányzati bérlakásban, ismeretségi köre pár szerkesztőségi munkatársából állt. Néha megittak a helyi presszóban egy-két kört, ennyi.
Hajnali négykor már gépelte az anyagot a napi hírek rovatához, délelőtt lekérdezte a környék meteorológiai előrejelzését, délután összeállította a rádió zenei anyagát, heti egyszer, esténként megírta a helyi „kultúrlapba” terjedelmes cikkét az aktuális művészeti eseményekről. Nem unatkozott, az egyszer biztos. Mégsem ismerték sokan. A hallgatók sem, hiszen háttérmunkát végzett, a babérokat tulajdonképpen azok aratták le, akik folyamatosan hallatták hangjukat az éterben.
Aztán egy napon hívatta a főnöke, Péter. Törte a fejét, vajon mi lehet az oka. Most kapja meg írásban is a béremelést? Vagy tán elrontott valamit? De mégis mit, mikor mindig, mindenre gondosan odafigyelt? Kiderült: az ok félelmetesen egyszerű, állítólag kiöregedett a szakmából, friss, tempósabb szerkesztőt kerestek és találtak, a blues meg a jazz már a múlté. Átalakítják az adások struktúráját. Ideköltözött valami pár, az egészségesebb levegő miatt, akinek a férfitagja mindenféle papírral és referenciával rendelkezik, szóval „vérprofi”. Megkapja az utolsó fizetését, némi végkielégítést, közös megegyezéssel, köszönettel a szétgürizett évekért a háta mögött, legyen szíves távozni.
Nem volt hülye, hamar észbekapott, hogy az egyik kollégája fecseghette ki városbeli karrierje tervét főnökének, aki ezt megelőzve inkább meneszti azonnali hatállyal. Azt szintén tudta, hiába a toporzékolás. Péter rengeteg érdekeltséggel volt körülbástyázva, ha nagyon ugrál, megeszik reggelire. Fogta kis holmiját, majd hazament a kilépőpapírjával. Abból az alamizsnából, amit az újságtól kap, aligha fogja kifizetni a lakást, a számlákat, miegymást.
Otthon bekapcsolta az üzenetrögzítőjét, Marianna beszélt, neki udvarolt jó ideje, úgy tűnt, a hölgy enged, viszontszereti. Tévedett. Huszonöt percen keresztül ecsetelte a telefonba, abszolút reménytelen kettőjük közös jövője, lehetetlen lenne ez a kapcsolat, kedves, de ne haragudjon, képtelenség.
Felállt a fotelből, a hűtőhöz sétált, kibontotta a sörét. Ezen az estén kellene elkészülnie a cikkével. Hogy ő most bármit írjon, nonszensz, gondolta, majd a kimerültségtől elaludt a kanapén. Ötvenhárom éves, se kutyája, se macskája, a galambokat eteti az ablakpárkányon, legalább azok hálásak neki? – ezekkel a nyomasztó gondolatokkal merült álomba.
Éjszaka hatalmas robajra riadt fel. A konyhában leszakadt a plafon, szétverte a berendezést, a padlóburkolat néhol totálisan odalett. Az önkormányzat által kiküldött kárfelmérő flegmán vetette oda, ez sajnos az ő hibája, mert nem szólt időben a csőrepedés miatt, ezzel előidézve a beázást. Egy, honnan tudhatta volna, hogy csőrepedés van a falban, kettő, igenis időben szólt, akkor a véséssel vacakoltak, de úgy hagyták, félig-meddig, konkrétan a negyedéig haladtak vele. Sajnálja, tegyen panaszt, mondta a szaki.
Fogta a fejét, lüktetett. Agyvérzést kap, veri az Isten, meglehet, sőt… elátkozták, feladja, ez túl sok az idegeinek. Mindig van rosszabb…
Reggel az elmaradt cikkért hívták. Igen, megértik az események ilyetén való alakulását, nem erről van szó. A nyomdai kiadásokat az a néhány reklám… na, szünetel az újság, akárhogy kértek rá támogatást, alacsony a költségvetés, az utolsó írását sem tudták lehozni.
Ekkor elment a bankba, felvette az összes megtakarított pénzét a végkielégítésével együtt, bepakolta két nagy bőröndbe a fontosabb dolgait: ruhákat, könyveket, fényképalbumot, emléktárgyakat, amikhez kötődött. A bejárati ajtóra cetlit ragasztott: „Örültem! Molnár György”, bevágta azt, és kialvatlanul, borostásan, gyűrötten elindult a pályaudvarhoz vezető úton…
2021 július, második díj
