1982-ben születtem a Margit Kórházban, a gyermekkorom azt gondolom elég színes volt. Csepelen laktunk, majd Kisújszállásra költöztünk, ahol édesapám vállalkozásba kezdett, de ez sajnos nem volt sikeres, ezzel kezdődtek a gondok, édesapám ekkor az alkoholba menekült, hogy a vállalkozásából adódó csalódottságát enyhítse. Ez helyzet rövidtávon is adósságokat szült, a bank elvitte a kertes házunkat, így albérletből-albérletbe kezdünk költözni, ami mind nekem, mind a három idősebb testvéremnek nehéz volt. Sajnos a helyzetből adódóan egyre több veszekedés volt a szüleim között, ami olykor akár tettlegességig is fajult. Amikor 16 éves voltam, a nővérem vette át a nevelésem, azonban egy kis lakásban éltünk, ő már két gyermek édesanyja volt, így a helyzet abszolút nem volt komfortosnak mondható. Ezért inkább egy barátomhoz költöztem Solymárra, ahol vendéglátózni kezdtem, ez az életforma azonban olyan dolgokat is hozott az életembe, mint az alkohol és sajnos a drog.
A vendéglátásból adódóan Ausztriában is tudtam dolgozni, legutóbb azért költöztem onnan haza, mert édesapám beteg lett és az ápolása miatt összeköltöztem vele. A sok hátralék miatt a főbérlő azonban elküldött minket a lakásból, így külön helyekre költöztünk, én továbbra is a vendéglátásban dolgoztam, édesapám állapota azonban romlott, agyvérzés következtében kórházba, majd idősotthonba került és hamarosan elhunyt. Így édesanyám után, aki 1995-ben egy autóbalesetben hunyt el, édesapámat is elveszítettem.
Ekkor már hajléktalanszállón éltem, ez kb. 2010-ben volt, a sok bulizás következtében 2012-ben szenvedtem egy komoly balesetet, amelynek nyomait azóta is magamon viselem, melegvizes elektromos áramos sérülést, egy villanybojler által, ami megrázott és leforrázott. A mentők megérkezése után rögtön kórházba szállítottak, ahol kilenc hónapot töltöttem. Ezalatt a kilenc hónap alatt műtétek, bőrpótlások, kötözések sorát éltem át. Egy idős bácsit ismertem meg a kórházban, akit lakhatásért cserébe ápoltam, ez a munka 0-24 figyelmet követelt.
Miután a bácsi állapota romlott, szállókon húztam meg magam, de több helyről elküldtek, mert olykor kicsit túltoltuk a bulizást.
A pszichiáterem javaslatára egy kórházi program segítségével letettem az alkoholt, ennek már két és fél éve. Pszichésen persze ez egy folyamatos munka magammal, a szállón, ahol élek, a többi ember olykor lehúzóan hat rám, de ilyenkor igyekszem kivonni magam a közösségből. Emellett segít, ha nem vagyok bent sokat, vagy ha igen, akkor kreatív hobbimnak, a festésnek hódolok. A festés sokat segít nekem, számos munkámat ajándékoztam már el, például a bőrplasztikát végző orvosomnak. Leginkább akrillal festek, papírra vagy vászonra, témáját tekintve pedig leginkább tájképeket, de sokszor épp aktuális gondolataim, hangulataim kerülnek ki az ecsetem alól.
A festés, mint hobbi egyébként úgy köszöntött be az életembe, hogy a jobb kezem megsérült és be kellett gipszelni, a gipsz levételekor megtartottam a formát és megfestettem egy gyümölcsfának.
A jövő tekintve nagy tervem, hogy újra visszamenjek Ausztriába, ott szeretnék végleg letelepedni és családot alapítani. Az a célom, hogy újra a vendéglátásban dolgozzak, az egészségi állapotom pedig ezt egyre inkább lehetővé teszi.
