Beszámoló

Színpad helyett online beszélgetés 2.

Szerző:

2021. április 26-án az osztályfőnökkel együtt 36 fővel beszélgettünk ismét a Cím Nélkül kisfilm megnézése után a hajléktalanságról a szegedi Deák Ferenc Gimnázium 10. évfolyamából.

Az első jól bevált formációnk szerepelt újra: egy szociális munkás, Takács Attila EKH tag és jómagam. Nem annyira a kisfilm volt a téma, hanem hasznosabbnak találtuk a diákok saját tapasztalatai után a számukra új információkat megadni, illetve a sztereotípiákat árnyalni. Az „Első Kézből a Hajléktalanságról” program sémáját követve ilyenkor mi is teszünk fel kérdéseket a hajléktalan emberek életszokásairól. Ezzel teszteljük a diákok megfigyelő képességeit, tapasztalatait.

Első kérdésünk mindig az, hogy ki kommunikált már hajléktalan emberrel és mit tudott meg róla. Egyik osztály pl. szendvicset gyűjt, amit a szegedi Bike Maffia által juttatnak el a rászorulóknak. Ismerték a Zöldláda segítő módszert, amit sajnos Szegeden sem csak a rászorulók ürítenek ki elmondásuk szerint.

A hajléktalan ellátásról azonban nagyon keveset tudtak, ugyanakkor a rendszerszintű megoldásokról való közös gondolkodásunkban a nagyon jól okoskodtak, jó gondolataik voltak. Aktivitásuk a másfél óra végére annyira megnőtt, hogy még 10 percet rá kellett húznunk a tervezett időre, így csaknem két órát töltöttünk együtt. Kimondottan tetszettek a résztvevő osztályfőnökük kiegészítései a helyi, szegedi ismereteivel a hajléktalan emberek lehetséges segítségeiről, a helyi szervezetekről.

Balog Gyula

Kapcsolódó írások