Lenézek egy égig érő fa lombkoronájáról, a kék-zöld világra. Szeretem figyelni a fák fenséges időt álló nyugalmát, gyönyörködöm bennük… A fák csak úgy „vannak”, nem tudnak „gondolkodni”, nem „értelmesek”, nem tudnak, nem akarnak ölni.
A fák nem emberek (hála a jó Istennek), többek annál – nálunk. A fák a teremtés igazi, szelíd, türelmes, önfeláldozó élőlényei. Mi csak járni tudó, önző, gyökértelen, pusztításra képes, aggyal rendelkező furcsa tréfái vagyunk a teremtés-evolúciónak. Mi lenne velünk víg kedélyű, Homo S-kel fák nélkül? Mire mennénk az idegesítő, bioritmust romboló csörgő, zörgő telefonok, intelligens WC kefék korában fák hiányában?
Néha szeretném, ha én is fa lehetnék… Mert a fák nem hazudnak, nem köpködnek, nem hőbörögnek, nem robbantanak. A fák nem szeretnek milliárdokat harácsolni, a fák elfogadják és tisztelik bárki, mind a hét milliárd két lábú teremtmény vallását, istenhitét, bőrszínét, nemi másságát. A fáktól egy hajléktalan ugyanannyi hűs árnyékot kap, mint egy túl ügyes pénzügyi zseni. A fáknak nem kell négyévente szavazásnak nevezett nyálas cirkuszt eljátszani. Nekik jó a természet, négy évszak örök „aranymetszésű” körforgása, – hova szállnának, hol laknának a madarak? A fák nem nagyzolnak, nincs szükségük holdudvarra. A fáknak csak levegő kell, napfény, szomjat oltó öntöző eső, és hűséges oltalmazó, erős, megértő társak. Istenem, égig érő fák, hova jutna (jutott) a világ? Nélkületek… a ti szilárd, józan törzsetek nélkül nem lett volna kerék, tutaj, ceruza, eke, szekér, könyv, bölcső, dárda, ágy, asztal, ház, sajtár, naptár, garat, kapu, kulacs…
(Ha nem akarsz akasztófavirág lenni, legalább az egyik kezeddel engedd el azt a műanyag borzadályt, amin csábítóan csipogó gombocskákat lehet érinteni, nyomogatni.)
Nem divat mostanában önállóan gondolkodni, de bizony mondom nektek: A Tíz parancsolat kőre vésve, írva vagyon, így kapta Mózes a Teremtőtől, egy égő csipkebokorban találhatta meg. De bizony mondom nektek még egyszer: Ha nincsenek fák, nincs élet… fák nélkül a jószívű és bátor Prométheusznak nem lett volna értelme az égből kölcsön venni a tüzet… és akkor még mindig a barlangban szeletelhetnénk jó nagy bunkókkal a nyers pogácsát.
„És rakni, adjon sok-sok meleget”