Hová megyek, honnan jöttem?
Köd előttem, köd mögöttem,
körülöttem látó lelkek érzik,
s nézik minden tettem.
Meleg? Hideg? – épp csak érzem,
érzéketlen páncélvértben,
s ha akarom, s hogyha mégsem,
merev lészen minden léptem.
Színes ruhákat is hordtam,
én voltam, tán én voltam…
egy ideje, hogy így járok,
nem igénylem a ruhátok.
Bevághat él a réseken,
vér csorduljon – nem érdekes,
Könny arcomra? – csak a szél csalta!
Óvjon, védjen csonttá fagyva.
Rá van fagyva, rá van fagyva,
nem tudom már, ki akarta.
Hová megyek? Honnan jöttem?
Jobb, ha most már hazamegyek.
Megpihennék egy tisztáson,
levehetném rút páncélom,
az erdőn túl, hol vár egy patak,
tisztára moshatom arcomat.
Páncélomat köti rozsda,
a zord idő hogy rám marta?!
Kell, hogy kopjon, kell, hogy kopjon!
Vigye a víz minden mocskom.
