Mindent elmosó zápor, égi fénnyel
megsebzett szavak, elbágyadt mondatok,
suhogó hóval, széllel, jégveréssel
lám mégis itt vagyok, bár elhagytatok.
Jöttök belőlem lázas bűntudattal
csorognak ereimben bús sóhajok,
még nem tudom, mit tegyek bánatommal,
de érzem, már jégből vízzé olvadok,
belőlem virulnak körben balkonok,
tündöklök hajnali ködben, meglehet
talán végleg eltűnnek a démonok.
Már csak gyönyörű szívemre hallgatok –
szállj reám felpántlikázott képzelet,
majd takarjatok be hűvös alkonyok.
